Magyar Országos Tudósító, 1948. június/1
1948-06-07 [954]
Milyen körüli.:Vnyek között folyik a vallásoktatás az állani iskolákban? Bg/Hm * Dr. Babótsa Endre rónai katolilrus hittanár, rákosligoti plébános, dr. Farka sdi Dezső csepeli roformátus hitoktató és Dozséry László, az ovangélikus egyház budapesti egyetemi lelkésze rádióankétot tartottak arról, hogy milyen körülményok között folyik a vallásoktatás az állami iskolákban. Dr 0 Babótsa Endre elmondotta, hogy Rákos ligeten az általános fiu és leányiskolában több, mint 630 növendéket tanít hittanra.' Az iskolák igazgatóival és a tantestület tagjaival a legnagypbb egyetértésben együttműködik kezdettől fogva. Soha olyan intézkedósok az iskolák igazgatói részéről nem történtek, amelyek valamiben is akadályozták volna a hitoktatás zavartalan nono tét, ^omosak a kimondottan iskolai hitoktatás munkájában, hanom az ogyéb vallási' ténykedésekben is a legnagyobb megértést és támogatást tapasztalta« Az úttörő nozgalon tagjai vallásos kötolczottségoiket éppen olyan hücn teljesitik, mint eddig. Az úttörő nozgalon mellett az állami iskolák igazgatói épp ugy tánogatják c, Sziv-gárdát és ifjúsági kongregációt is. Az állami igkölák igazgatói maguk osztják bo a tantestület tagjait hétről hétre, hogy vezessék az ifjúságot a vasárnapi szentmisére. Végező tül dr, "Babo-tsa Endre ráka::>ilo tai római katolikus p lébános ki jelente tto: - Végéredményébon tohát örömmel állapithatom mog, hogy nálunk RákOaligOton az állami iskolák vezetői, .tantestülete és az egyház közötti viszony-a legbékésebb és ennok meg is mutatkoznak a maguk szép eredményei mindkét részről. Ezután dr. Farkasdi Dezső csepeli református hitoktató , aki Osepel öt iskolájában tanítja a vallástant hangsúlyozta, hogy a helyi iskolai hatóságok semmi akadályt nem görditonek munkája olé t sőt mindonben kezére dolgoznak. Az 1 akolaigazgatik sogitónok a helyiség megtalálásában és az órák'olosztásában. Bár a legtöbb iskolában például arra som jut helyiség, hogy a pedagógusok óraközi szünetben összejöhessenek valahol, vallás tanitásra mindig jut tantorom. Nincs olyan probléma, 'amelyet közvetlen tárgyalással az igazgatóval cl no lehetne intézni,, Nem a bürokrácia szellőmét tapasztalta munkája közbon. hanom*lcözvotlon szivosséget. Abba, hogy mit tanit, soha sommifélo állami hatóság nem avatkozott bolo. Az iskolába járó dolgozók is szorgalmasan látogatják a hittanórákat, a W.M. gyár üzemi bizottsága és a ti nügyi'hatósá gok a dolgozók iskolájában is segítségére van a hitoktatónak. Befejezésül kijelontotto t - Az altalános holyzotro misom jellemzőbb, nint az, hogy a csepeli dolgozók 1945-ben ogy szőrre láttak noki otthonuk'és munkaholyük felépítése mellett a templomok holyroállitásához is j /Folyt, k öv./ Bg.'