Magyar Országos Tudósító, 1948. június/1
1948-06-07 [954]
Tizenötévi fegyházra itélte a rögtönitélő biróság a rablótámadó villanyszerelőt • Tö Sy/Sk A rögtönitélő bíróság Rád Illés dr. elnöklése mellett ma tárgya Ita^Járf ás Pál 39 éves villanyszerelő, a szabadsághegy! rablótámadó bűnügyét . A vádlott június 1-én az egyik Szabadsághegyi vendéglőben észrevette,hogy az ott tartózkodó özv. Velocz Jánosáé született Nékám Irén karján értékes arany karóra van s amikor távozott, egy alkalmas helyen öklével fe jbesujtotta és hozzákezdett a koróra le csatolásához • Az asszony elszédült, majd feljajdult: Mit akar maga velem? - A rabló ekkor kétszer az arcába sújtott, mire Velecznó elvesztette esz raéletét.'Ekkor levette karjáról az órát és egy ékszerésznek 44o forintért el adta.'A napilapok közleményei alapján jelentkezett azután az órás és nog találták a rablótánadót is. Járfás a biróság előtt boisnorő vallomást' tett és azzal védekezett, hogy non volt józan, előzőleg ivott és magasén emlékszik, r.iért és hogyan követte el a rablótámadást.. A bizonyitó eljárás lefolytatása és a perbeszédek után a biróság tizonötévi fegyházbüntetésre itélte a vádlottat és az órát visszaadta tula jdonosának./MOT/ Törvénysértést állapitott meg a NOT jogegységi tanácsa Kölcsey István jogerős NOT-itéletére vonatkozóan. TÖ Sy/Sk^ A NOT jogegységi tanácsa másodízben ült össze ma délelőtt, hogy a népfőügyészség által előterjesztett ügyekben döntsön. Foglalkozott Kölcsey ^István, Szatmármegye volt főispánja, a MEP volt alelnöke háborús bűnügyé vei. A nepbiróság elsőfokon hatévi szabadságvesztés-büntetést szabott ki, a NOT múlt év júniusában Kölcseyt két és félévi börtönre itélto, a képviselőházban 1942-ben, a honvédelmi tárca költségvetési vitája során elmondott beszédével kapcsolatos vádpont alól azonban fels^ mentette azzal, hog^ z nem tartalmazott háborús uszítást. A népfőügyészség a NOT jogerős Ítélete ellen perorvoslattal élt o NOT jogegységi tanácsához, utalva arra, hogy a szóbanlévő beszéd háborúsa izgatott os törvénysértést követett el a NOT, amikor az emiatt emelt vád alól felmentette. Sarlós Márton dr. elnöklésével tárgyalta az • ügyet a jogegységi tanács. SÖmjén Pál dr. ismertette a per anyagát és Pártos Imre dr. népf őügyészhelyottes indokolta meg a népf őügyészség ál* láspontját. A jogegységi tanács na táró zatában kimondta, hogy a NOT törvénysértést követett el akkor, amikor a beszéddel kapcsolatos háborús bűntett vádi a alól felmentette KölcseytJ.942 november 25«-én, a MEP vezérszónoka' szólalt fel a vitában és ebben a legteljesebb mérbékü háborús felkészültséget sürgette, tehát a háború fokozott mértékben való . folytatására izgatott. Ezek szerint elkövette a háborus_ büntettet, - /Folyt^köv./ Felmentették a féi-j gyilkossággal vádolt asszonyt. • Tö" Sy/Sk % bűn oe tőt örvény szék Csabonyi-tanácsa ma foglalkozott Pap Jánosné 35 éves asszony férjgyilkos sági bűnügyével •• A vád szerint fobru ár 13-án, civakodás után egy bottal többször férje fejére sújtott és az másnap a kórházban sérülésebe belehalt. A rögtönitólő biróság március 6án már ^.tárgyalta az ügyet, de ugy találta, hogy a rendes bir°ság elé tar tozik és. az iratokat a büntet őt orveny székbe z tqtte át. Papné nem ismerte be bűnösséget. Védekezésében .elmondta,hom férje iszákos volt os ozert gyakran volt közöttük veszekedés ./Folyt .kov>