Magyar Országos Tudósító, 1948. június/1
1948-06-04 [954]
Halálra itólt a Kúria egy géppisztolyos rablógyilkost. Tö Km/Sk Végső fokon na tárgyalta a Kúria Hubai-tanácsa Kern László budapesti fogtehnikus és társainak bűnügyét. Kern és Lenkeházi Róbert fogtohnikus, Bob Tibor alkalmi munkás, Nagy Sándor és Fessinger János segédmunkások, kihasználva annakidején a Budapest felszabadítását megelőző néhány nap zűrzavarát,^ arra szövetkeztek, hogy rablásokat követnek el. Ismétlőpisztolyokkal és kézigránátokkal .felfegyverkezve, először dr. Husztl Miklós Andrássy-ut 33 szám alatti lakásán jelentok meg a lakást í eltörve, azt teljesen kifosztották. A rabolt holmit Kern és Lenkeházi felesége szállította el kézikocsin. Másnap dr.' I&uszti nevelőanyjának, özv.' Ruszti Henrikné lakásán jelentek meg és mialatt az idős asssony és dr. 1 Koosis László nevű albérlője az óvóhelyen, tartózkodott, kirabolták a lakást és a holmit az ablak előtt várokozó asszonyoknak dobálták le. Az idős asszony és altérlője neszét vette, hogy mi történik a lakástan. Feljöttek az óvóhelyről, de Kern és Lunkeházi lefogták őket, majd revolverlövés ékkel végeztek velük. Néhány nap mulv^Hyllos nyomozók jelenr tek meg Heimann Miklósé lakásán és Hoimanné ékszereit olrabolták. Bobnak volt egy rég^i haragosan, Biszwurn János, elhatározták,hogy őt is .leeszik láb alol, A szerencsétlen embert elhurcoltál tstván-ut 9 számú lakásából, magukkal vivo az ott tartokodé Pörös Mihályt is. A Vörös, morty-utca és Jósika-utca sarkán megálltak, mindkettőt lelőtték, majd amikor látták, hogy még van élet bennük, három kézigránátot vágtok a két sebesült omterhez. A robbanások darabokra szakitották Pöröst és Bie zwurmot • Ilyen előzmények után vonta a budapesti törvényszék felelősségre Kernt, Lenkeházit, Bobot, Fessingért, valamint az asszonyokat. Nagy Dogszökött a felelősség re vonás elől. Annakidején a biróság Lenkeházit és Bobot halálra itélte, Kernt és Fessingert életfogytiglani fegyháa zal sújtotta, mig az asszonyokat, akik a fosztogat ás bon segédkeztek, bör tönbüntetésre itélte. A tábla Hegedűs-tanácsa Kern és Lenkeházi bünte- ' tését helybenhagyta, ellenben Bob Tibort életfogytiglani, Fessingert pedig tizenötévi fegyházra itélte. Végső fokon most a Kúria Hubai-tanácsa dr.' Zöldi Miklós legfőbb államügyészhelyettes felszólalása után Kernt és Fessingert tizenötévi, Bobot életfogytiglani fegyházra itélte, mig Lenkeházit halálbüntetéssel sújtotta. /Í'IOT/ Paprikát akartak Bécsbe csempészni. Tö Km/Sk Petrov Kosztov József molnártanonc és Matódi Krisztov Kolev kertész elhatározták, hogy pirospaprikát csempésznek Magyarország területéről Becsbe. E colból 5o kilogramm pirospaprikát vásároltok é's azzal ^ vasútra ültek. Az osztrák határ előtt azonban igazoltották őket a hat árva dáazok és elvették a paprikát. A budapesti uzsora biróság' annakidején fc jelként hathavi börtönre itélte Kosztovot és Motódit, mindkét vádlot.tat kiutasitotta az országból és a visszatéréstől örökre eltiltotta őket Fellebbezés folytán az ügy a tábla Készt Zoltán-tanácsa elé került,amely a két' vádlott büntetését fejenként kilenchovi börtönre emelte fel,egyebekben pedig helybenhagyta az uzsorabiréság Ítéletét.: /MOT/