Magyar Országos Tudósító, 1948. április

1948-04-27 [953]

t /Szakasifcs Árpád minis z torolnökholyottos átadta a köztársasági el­nök kitüntetéseit a Szociáldemokrata Párt 132 tapgj ának. l»fo ly tatás/ r/Ghó, - A magyar munka a no zga lom, s a z egész magyar élet út­ban van egy uj történelmi szakasz felé és os az uj történelmi szakasz nem ró r oánk kevesebb felelősséget és kevesebb munkát,mint az elmúlt három esztendő. De ol vagyunk szánva arra,hogy a legnehe­zebb feladatokat is megoldjuk, kötele ssegünknek mindig hivon eleget akarunk és eleget is fogunk tenni ós nom riadunk vissza nehézségűk­től* Ugy mint oddig, ezután is feltártóztatbotat lanul haladunk olő­ro a fejlődés utján a szocializmus, a magyar nóp teljes felszabadul láso, a magyar muhkásno zga lom hatalmas megerősödése és kiteljesedé­se felől Szakasits Árpád ezután átadta a kitüntet esőket a kitün­tetetteknek, akiknek nevében 'Antal • 'ános szövőmunkás, országgyűlési képviselő mondott köszönetet, hangoztatva, hogy azok, akik most ezt q kitüntetést kapták, a jövőbon a Magyar Dolgozók Pártjában ugyan­olyan lelkiismorotcscn, szocialista öntudattal és becsületességgel fognak tovább harcolni a domokráciáért, amint azt eddig tették. Az ünnepség az In te rnac ionáléval ért veget. A kitüntettek közül a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét a következők kapták: Antal János, Justus Pál, Popik János, Schiffcr Pál, Szurdi István, Vágvölgyi Tibor, Honti Lajos, Ja kii c s, József, Örley Pál ós Sarlós István. A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét lopták: Fischer József, Ballal Lajos, Egri István, Fenyvesi Gáborné, dr. Franki László, id.Keleti Márton, Lakatos Imre, if j .Nyers Rezső, Vár­nai Dániel, Veres Gábor ós Zllü±$. György, A Magyar Köztársasági Érdemérem aranyfokozatát lopták: Kassák Lajos, Török Júlia, Ács Erzsébot, Baráth Mária, Bihari Nándor, Boni: Vilmos, dr.Godzogen György, Józsa Sándor, ifj,Keleti Márton, Kápottor Gyula, Krausz József, karosán Györgyné, Rotschild Géza, dr.To.uszk László, Vas Józsofné, dr .Varga Alajos ős Várhegyi László. t A Ma gyar Köztársasági Érdemérom ezüst fokozatát kaptákk Ballor Imre," Balogh József, Bányai Sándor, Bar ta Miklós, Bálint ódon, BdnJfit Istvánná, Bermann Rózsi, Bondor Józsof, Budai Ferenc, Bükkös Sándor, Bulányi Lajos, Ohajes Ida, Erdélyi Lu­kács, dr,Fekete Béla, Frollor I lona, Flammor Rózsi, Fischor Béláné, J-'Őldos József, Galambos ^dám, Gárdos Tibor, Gazdag Géza, Gergely Mártonné, Gyöngyösi látván- Gyöngyösi Józsof, Hórincs Károly,Horváth József, Horváth Pálné, Juhász Lajos, Jancsocz Magda, Kemény János, Aanizsa József, if j .Knozovits Béla, karton Emil, Kiss Ivó. Imán, Ká Imán Tibor, Kelemen Zoltán, KabóK Fereno, Kubics Albert, Lizitzay Imre, Lelkes Vilmos, ík.gyári Sándor, Moohringer Rczsőné, Mohi János,Mikles Józsof, Márlcus Lajos, id.Nyors Rezső, Nyerges Andomé, Hagy László, Pataki. Tamás, Puskás Dezső, Pá Mai Lajos, Percdi András, Prótor Já­nos, Pálih Imre, Raffai Rezső, Rácz Zoltán, Rózner Dóra, Rubes Ferenc, Sági Lajos, Simonyi Pál, Singer -^orenc, Sali Sándor, Sikos Gyula, Simon Antalnó, s.,lyom Jözsof, Staddingor István, Schinkovito Artúr, Schmldt *ái, Schonkerik Rezső, Szilágyi Lajos, Szamok Mór, Székely­Imre, Szönyi István,' Szőnyi Sándor, Szabó Borény, Székely Ignác, Takács Ilona, Taksás Jenő, Thián Henrik, Varga József,Vitális Péter, /folyt.köv./ p.

Next

/
Thumbnails
Contents