Magyar Országos Tudósító, 1948. április

1948-04-11 [953]

/üj székház épitésót határozta el a MEMOSZ országos na gy választmány a, 1. folytatás./ Vm/Sh Török János MÉMOSz-főtitkár ismertette az első, negyven évvel ezelőtt épült székház történetét. Az épitőmunlcások mozgalma, olyan vezetőket adott a népi demp krá ólának, akikre joggal büszkék lehetnek. A mozgalmi élet nagy megmozdulásainak idején azonban^főlog az utóbbi esztendőkben egyre jobban kitűnt, hogy kevés a székház be­fogadóképessége ós uj, mddom épületre van szüksége. 4 tavalyi, ok­tóberi küldöttközgyűlés elhatározta a székház megépítését. Legkésőbb június első felében tervezik oz alapkő letételét a Dózsa. György-ut es Vilma királynő-ut sarkán lévő telken^ még az idén megkezdődnek az építkezések, a2 év végére tető alá hozzak, 1949-ben pedig befejezik a munkáló.tokát• Ennek érdekében a debreceni csoport javaslatot ter­jesztett clő,hogy április 18-tól pktóbor 3o-ig minden épitŐmunká3 negyvennyolc órán felül ogy túlórát dolgozik a székházépítés javára, 4 társipartoctületek is felajánlották hozzájállásukat,az építőipari munkaadók pedig határozatot hoztak, hogy a munkások túlóradíjainak 5o százalékát adják a szélcház építéshez, 4 magyar é pi töm pari munkás­ság no vében köszönetet mondott a gazdasági Főtanács, az Országos Tervhivatal, oz építés- és közmunka ügyi minis z tóriumnak, valamint a kormánynak az erkölcsi ós anyagi támogatásért, amellyel lehetővé tették a székház építését. Döntő jelentőségű azonban az építőmunká­sok áldozatkészsége: teljesen ingyenes munkával járulnak hozzá a folcpitóshez. Hangsúlyozta, hogy az uj széldaázban ogéozen uj szo­cialista nemzedéket fognak nevelni,egészon uj műszaki gárdát, hogy a szocialista állam megsokasodott feladatait megfelelően ol tudjuk végezni, 4z épitömunlcásságnok kötelessége, hogy elsőnek építse meg a inuikás egység székházát, amely épit 8 szellemű marxis tálba t ad a kö­zö ss égnek, 4 Magyar Iíommunicba Párt központi vozetőségének és Ráko­si Mátyás miniszterelnök-helyettesnek üdvözletét Apró Antal ország­gyűlési képviselő tolmácsolta, A feladat tul no a MÉMOSz gazdasági erején - mondotta -, g. a Ma gyar Kommunista Párt nevében ígéretet tebátok, hogy a - magyar kormány jelentós összeggel járul hozzá a MÉMOSz székházának megépítéséhez. A Kommunista Part a felszabadulás óta- mindig erősítette az épitömiudiás-mozgalmat s hr. nyilt harcra ke­rült a sor, az építőmunkások boraiból mindig kapott harcos társakat. A szűk, kis szálasai szervezetek ma már-hatalmas törne gszorve ze tok let­tek, amelyek közt olső közé -tartozik a MÉMOSz. A bökő ipara az építő­ipar s most, hogy a demokrácia a hidak, a lerombolt gyárak újjáépí­tését nogy^crövcl folytatja, sor kerül arra, hogy a magyar kormány­zat az építőiparnak segítségére siethet. Budapest újjáépítése s en­nek keretébon a lakásépítés nagy feladatok elé állltjcVaz építőipart. Az uj épület nemcsak uj székházat jelent, hanem uj szellemet a szak­szorvozoti életben, amelynek legfőbb hivatása a nevelés, a tani tó. s. Az uj IIEMOSz nemcsak a fizikai lounlaások^hanom a -műszaki. " tisztviso­lőlc^nérnököky'a műszaki értelmiséget is magába foglalja, P« /Folyt ,köv,/

Next

/
Thumbnails
Contents