Magyar Országos Tudósító, 1948. április
1948-04-08 [953]
4 Magyar Közalkalmazottak 3zabád*Szakszervezoténok mliiisztcrolnökségi csoportja klubhelyiséget árva tott. /F 0 ly tatás./ Na/Hm JEnnck a munkának a köretén-bolül a szakszervezeteknek különös jelentősége van. Ért~slmÍ3Ógi vonalon r. dolgozók sza^szorvoizotérc hatalmas feladat hárul, hogy ezt az igen jelentős rétegeit a magyar demokráciának sogitse oloro vinni, hogy a rájuk háruló feladatuknak min taszorüon mog tudjanak felelni,' 4nnak a meggyőződésének adott y. fejesé zést, hogy ozt a föladatot a mini3ztorclnökségi dolgozók szakszervezete teljes egészében be tudja tölteni,. Sok sÜ-rort' kivánt a szakszervezet munla'.jához, 1 4 nagy tetszéssel fogadott beszéd után dr. Thnránszky Rezső, a Közalkalmazottak Szalad Szakszerve ze to miniszterelnökségi csoportjának és általában a miniszterelnökség tisztviselőkarának nevében köszöndjtot mondott ü rbán Lászlónak, hogy lehe tővé' tette ezt az összejövetelt, hogy elősogiti a szakszervezet munkáját. Ezután gazdag műsorra került a sor,-amelynek keretében Kened! Katalin, Torsánszky J.Jcnő és Ákos Magda zongoraművésznő szerepeltek nagy sikorrol. /MOT/.' -.- , 4 Nagykereskedők országos Szövetségének nagygyűlése. É Ni/Gné. 4 Nagykereskedők Országos Szövetsége /NAGYOSz/ cstttörtökön délután nagygyűlést tartott. Gorzó Nándor elnök megnyitó beszédében foglalkozott Vas Zoltán miniszternek, a Gazdasági Főtanács főtitkárának, a nagykoréskedolemmel kapcsolatban tett nyilatkozatával. Hangsúlyozta, ez a nyilatkozat a nagykereskodők számára több mint megnyugtatás, stabilizálás és programm.' Bálint Fcronc alelnök kifejtotto, a NAGYOSz célkitűzése a háromévos torv megvalósításának'elő segítése és bcleilles zkedés a demokratikus gazdasági rondszerbe. Hatványozott munka és felelősség hárul ránk. M c g koll mutatnunk,hogy érdemesek vagyunk arra a bizalomra, amelyek" a demokratikus kormányzat vezetői előlegoztok.Minden szompontot. félretevő, szogozzük szemünket és irányi tsuk akar a tunka t a hároméves terv sikeres meg valósítására.'Bálint alelnök a továbbiakban az egyo3 szakmák kérdésoit ismortotto,' Nyiri Zoltán ügyvezető elnök a NAGYOSz tizenkét pontból álló munka pro grammját ismertette, 4 programm pontjai? gazdadágpolitikai szakképzés, az államosított gyárak fcerme lés ének olőlogok, kel való legmesszebbmenő támogatása, a kiskoré ske-elem és kioiprr ' ielé áruhitel nyújtása, az országos munka versony többet termelő hőseinek anyagiakkal való jutalmazása, a keresett árucikkek gyors és pontos szétosztása, a forgalom és adómorál növelése,a nunlsa válla lók részérc munkaalka lom teremtése,uj oxper t és import kapcsolatok fölvétele és finanszírozása, a kereskedőbe! a lka Ima zottak gyakorlati tóvábbképzéso,szociális intézményok támogatása,országos érdekű, a kero skedo lom működését elősegítő intézmények. Vasutak, hidak, utak, posta, járművök újjáépítésében való részvétol. P. . /folyt, köv./