Magyar Országos Tudósító, 1948. április

1948-04-08 [953]

ítélet a Ganz és Danubius .gy ari tüzeset ügyében. Tö Ke/Bk Megírtuk, hogy az elmúlt év július 10-én tüz támadt a Ganz-Danubius hajógyár Váci-utá telepén. Az egyik munkás, Juhász An- , tol a tűznél szenvedett égési sebééibe belehalt. Az államügyészség tüzvészokozás vétsége oimen adott ki vádiratot ;Eill Károly és Gruber Ferenc villanyszerelő-segédek ellen. Az ügyet a büntetőtörvény szék Gráf Elemér tanácsa tárgyalta ..zámos tanút hallgattak ki, majd a mai folytatólagos tárgyaláson három szakértő tett vallomást. Ezek úgy­szólván egyöntetűen elmondták, hogy a tüz keletkezesének háromfele oka is lehetett, nem csupán az a vádban megemlített tényállás, hogy a két vádlott gondatlanságból égő forrasztó lámpát helyezett el a . transzformátor helyiségben. A szakértők szerint a tüz az ételmelegítő kályha szabályellenesen elhelyezett csövéből kipattant szikra miatt, a transzformátor rövidzárlata miatt, vagy a helyiség tetejére vélet­lenül dobott olajos kóo öngyulladása miatt is keletkezhetett. A vád­beli napon erős szél fujt, ami a tüzet táplálta. A szakértők szerint '' a közel félévszázada épült és azóta teljesen kiszáradt főépületbe nem lett volna szabad transzformátort fölszerelni. A kihallgatott tö-" nuk legnagyobbrészt arról vallottak, hogy a helyiségnek felsőrészén látták az első 1 Ingókat. A biroság a perbeszédek elhangzása utón ki­hirdette Ítéletét, amely szerint a vádlottakat bizonyítékok hiányában felmentette.' ítéletének indokolásában elfogadta a szakvéleményeket azzal a hozzátoldo.ssal, hogy a tüz okaként megjelölt loketöshmek is feltételezések csupán* de egyébként sincs bizonyíték arra, hogy a vádlottak valamelyike hagyta volna égve a benzinlámpát.' Juhász halála és a vádlottak magatartása között a bíróság nem állapított, mog össze­függést. Kurovszky Lajos államügyész a felmentés miatt fellebbezést jelentett be. /MOT/ A munkavorsony jelenlegi állása, /l. folytatás./ Bg/Hm ^ Ezután -Skatos Béla adott tájékoztatót. Vasipari ü zomoink vözül 103 áll versonybon, a vasipari dolgozok 80 százalék:, mintogy 128,000 vasipari munkás• Bányaipari dolgozóink száz százaiéin. 58-59.000 munkás, * • \ textiliparban a dolgozók 75 ozáalóka 48.000 munkái * Vegyiparban 80 üzemből 20.000 munkás,m>'integy < 55-60 százalék. Bőripar­ban 40 üzemből a munkások 70 százaléka, építőiparban 15.000, élelmezé­si iparban 9000 munkás áll versonybon. A magyar iparban foglalkoztatót ­tak 70 százaléka tette magáévá a munka versenyt. A MÁVAG gyar kosrács­. műhelyében a verseny megindulása óta 35 százalékkal emelkedett a tor­melés, AWoiss Manfréd gyárban négy marós kérte, hogy egy műhelybe osz szák bo okot, azóta tolj esitményük 100-ról 155 százalékra emelkedett, A WM-ben a Kos sut dij jal' kitüntetett Tóth AntfJ. vasesztergályos halad az élon,mogtartva '.85 százalékon felüli teljo u m&nyét • A női: telje sito monya hatalmas mértékbon emelkedett, A kerékpár üzemben uj munkásnői rekordok szüle ttok s Kovács Lajos nő 180, Schuchmaclior János nó 170, P G t­rovics Józsofné 178 százalékos toíjesitmónyt ért ol. Az elmúlt héten a WM dolgozói közül 7^7-or toljesitettok 130 százalékon fölül, 21-on 170-204 szzaléknyi eredményt mutattak fol. Az Idősebb évjáratok is pom pás eredményeket mutatnak'fol. Az ifjúságiak közül Takács Edit temtil­mítokásno 140-150 szazaiokon' teljesítményt mutat. /Folyt, köv./ P. 1 Magyar Országos I OO O

Next

/
Thumbnails
Contents