Magyar Országos Tudósító, 1948. április
1948-04-08 [953]
Xi/Sk k Magyar Országos Szövetkezeti Kgzpont vezetősége sajtóértekezletet tartott^ amolyon Bárányos Károly elnök és Szántó Béla vezérigazgató ismertették a MOSZK eddigi munkáját. Bárárgros Károly hangsúlyozta, a kllonchónapos MOSZK bebizonyította életképességét, meg tudott állni saját lábán s o.nnak ellenérc, hogy egyes központok- amelyek beolvadtak a MOSZK-ba, összesen közel havi két és fél milliós deficittel dolgoztak, a Szövetkezeti Központ' ki lene hónap után aktiv vállalat lett. Áruforgalma, amely múlt év júliusában 33 millió forint értékű volt, az utóbbi hónapokban 15o-16o millióra emelkedett. Szt az eredményt átszervezés és racionalizálás/? do elsősorban az ogész magyar parasztság megértésének köszön heti a ilOSZK. Legfontosabb munkáját a kötött gabona forgalmát a központ a legnagyobb lelkiismeretesseggel végezte. Hagy feladatot teljesít a MOSZK a mezőgazdasági termelés vonalán, kz ujgazdák hetven százaiéin f öldmi ves-tagszö vétke ze tőiben tevékeny kodiky az, ország szántóföld terülő té no k nogyven százaiéin van az újonnan földhöz jutottak kezén. & szövetkezőt! központ azzal, hogy aktiv-rá vált, további áldozatokat képes hozni a mezőgazdasági dolgozók felemelésein termelés fokozása és az állatállomány gyarapítása terén. Bárányos Károly végül a sajtó támogatását kérto a MOSZK munkájához. ff-t*>*\cu íU-^-t Szán tó Béla vezérigazgató kifejtette, a MOSZK-ra hárult az a Toladat, hogy egységesítse a szövőtko zoti mozgalmat és megteremtse az olőfolt ételeit'a népi demokrácia érdekeinek megfelelő szövetkezeti g hálói kiépítésének. Tevékenységét mindinkább a falura épiti azzal a eé'í&lg hogy a földmivo s-szö ve tko zc tokon belül bonyolódjon le a mezőgazdasági termelés és értékesítés egész folyamata, k MOSZk központjában és vidéki apparátusában akadtak, akik a demokrácia szempontjából kifogás alá eshetnek és akik a rájuk bizott munkára-nem voltak felkészülve, k most folyamatban lévő létszámcsökkentés során mintegy ezer embert bocsátanak el, ami 25 százalékos létszámcsökkentésnek felel meg. Ezzel a MOSZK megtisztítja sorait - s megnyílik a lehetőség arra, hogy ma ra délet alánul betölthesse hivatását, 4 sajtó képviselőinek kérdéseire az egyes főosztályok vezetői válaszoltak. Kiemelték, az eredmények elérésébon jelentős része van a kormánynak, amoly kölcsönök rendelkezésre bocsátásával sogitette a központot, kz ország kenyérellátása a gazdasági év végéig biztosítottnak tekinthető, ami a gazdák áldozatkészségének köszönhető, k MOSZK-nak több mint ötezer tagszövetke ze to van. Univerzális szövetkezeteket akar létrehozni a falun, amelyek minden szövetkezeti tevékenysége t'lebonyolítanak, k MOSZK a hároméves terv végrehajtó szerve ktváa lenni, k vetőmagvak szétosztását teljes eredménnyel végzi á központ. Sajnálatos, hogy a rendelkezésre állo 3oo vagon péti sóból,' "ómig mindössze száz vagonra futott bo igénylés a gazdák rés zér ől.Kivmnau, lenno, hogy a meg ronnmaradt mennyiségre sürgősen jelentsék,bo igényüket Q gazdák, hiozon a föld. tormolokepossegenek^viSszaallitasaban a po ti sónak nagy szerepe van, k MÖ$ZK azoknak a foladatoknakkamolyok a termelés és állattenyésztés teren reá hárultak, teljesen megfelelt^ A. vegzott munkáért elismerés, illeti a f öldmives-szö vétke zo tokot ./MOT/ Mj • I I Mapvnr <"5 r«á<»«s