Magyar Országos Tudósító, 1948. március

1948-03-24 [952]

MAGYAR 0RSZAGG3 TUDÓSÍTÓ /MOT/ 1948 március 24. yfxbvs. *)jQ perc XXXrTvföly"am. ' '° A Központi Hiradó. r.t, dolgozóinak munka versenye . Ni/Sk A Magyar Központi Híradó r.t. dolgozói saját kezdeménye­zésükből elhatározták, hogy egyhónapos munka verseny t rendeznek a mun­kafegyelem növelése, a job b. és célszerűbb munlsi és az anya g takar él. o. ­ság fokozása érdekében. A vállalat dolgozói értekezleten beszéltek meg a munka verseny programját. Szilágyi Pál vezér igazgatóhelyettes ismertette az eddigi terveket. A vállalat dolgozói egyhangú lelkese­déssel tették magukévá a munkaverseny gondolatát s az értekezleten felszólalik számos gyakorlati javaslattal egészítették'ki a verseny tervét. /MO T/ kiadás. Megkezdte munkáját a MOSZK gyap juta nf oly ama » 0 P/Sk A földmlvesazövetke zetek tevékenysége előtt uj tér nyí­lott azzal, hogya gyapjufelvásárlást rájuk bizta a kormány. Ez a megbízatás komoly feladatok elé állította az érdekelt földiaive3sző­ve tloezetokét, A felvásárlással kapcsolatban sürgetően jelentkezett megfelelő számú szakember'kiképzésének szükségessége, A MOSZK máris megszervezte az első gyapjú szaktanfolyamot, - molyon husz földmivos­szövotkozotá omber kap szakszerű kiképzést,Valamennyien panasztok. Az alapos előadásokat üzemlátogatásokkal kapcsolta össze a tanfolyam ve­zetőségei. Igy az elméleti ismerőtöket tapasztalati anyagon ollonőriz­hotik a hallgató]:. A tanfolyam résztvevői Igon komoly érdeklődést ta­núsítanak, A szakszerű vozetés és boható érdeklődés biztositól© a tan felyam •.•.••redményossógénok, E tanfolyamot a szűkség szerint további' tanfolyamok követik, Egyelőre március 3o.-án és április 12,-én kozdő­dik uj csoportok kiképzése. Az első tanfolyam ünnopélyes záróvizsgá­ját 25,-én, csütörtökön tartják a MOSZK M&ricz Zsigmond-utca 17 szám a latul épületében, /MOT/ Sajópotri kommunista pártszervezete zászlót kapott Kanadából, 0- mti P/Sk A borsodmogyoi Sajópotri község Kanadába szakadt lako­sai ogy 3zópkivitolü vörös solyemzászlpt küldöttek szülőfalujuk kom­munista pártszervezetének, A küldeményhez mellékelt lovélbon megható szavakkal vázolják hűségüket a magyar demokrácia iránt és hangoztat­ják, hogy a magyar demokrácia fejlődését ós sorsát mogológedéssol és örömmel fi070lik, /MOT/ P', *

Next

/
Thumbnails
Contents