Magyar Országos Tudósító, 1948. március
1948-03-23 [952]
MAGYAR ORSZÁGOS TUTJOSITO 1948* mároius 25. XXk. évfolyam. /é ora /0 perc . kia dás • Másfélévi börtönre itéite az uzsora biróság Fenyvessy György gépészmérnököt * Tö Sy/Bk Az uzsorárfeiréság Nagy Ferenc dr* elnöklése mellett tárgyalta Fenyvessy György tanácsadó gépészmérnök és társai árdrágitási bűnperét, Fenyvessy többek között szakértőként szerepelt o Feltőn & Guillea ume-gy árnál. A gyár ezer kilogramm paraffinra kiutalást kapott ez Anyoghivateltol, azonban pénzhiány miatt nem tudta kiváltani, Fenyvessy kiváltotta és megvételre ajánlotté a Neszvodafele gyortyöntög^rnak, amelynek igazgatója SzendrÖ Smider hajlandó is volt átvenni a nyersanyagot és vételárként a hatóság által mogengedett 3 540 forint helyett 5400 forintot kifizetett.' Közreműködőként szerepelt az ügyben a Pelton-gyár alkalmazottja Szép László, Az államügyészség vadja alapján kerültek a vádlottak padjára. Valamennyien tagadták bűnösségüket, illetve jóhiszeműségükkel védekeztdc, Az uzso rabi rosa.g számos t.nut hallgatott ki, majd Albert Zoltán dr. államügyész vadkmzédo után bűnösnek mondta ki Fenyvessy Györgyöt árdrágító visszaélés bűntettében és ezért másfélévi börtönre/'ezer bentettében forint pénzbüntetésre,, kéteaer forint vegyen! elégtételre itulte^ ezenkívül ipárlgazolyányától megfosztotta, hat évre kitiltotta Budapest területéről. Szép László büntetése. *• • ötszáz t>v int pénzbüntetés, mig Szendrö Sándorral szemben az uzsora biróság hárótnhónapl fogbu zat és ötszáz forint pénzbüntetést szabott ki* Xz itélet j.em joger-es. Vádlottként eze-ropex* ebcen az ügyben ZarK^y müsz«ki irazeato, Novak Sándor miniszteri számellenör 6a Dr. KezdiVásálhelyi llánl szül, Bemáth Vilma is-. Kézni-Vasarnely ine inter-. JSótáSton van, ahonnan nem vezették elő o tárgyal *rt es azért elkülönítették az ügyét, mig Zorkeozy es Novak esetesén a .vádat kopviselő államügyész elejLtte e vádat, mire megszűnt velük sz.mb.n a további bűnvádi el jkras , /MOT/ • — ,— volt Tizévi fegyházra itélt a NOT ogy/honvedeanzgyot. Tö Sv/Bfc Szabó Mihály dr. elnöklése mellett most tárgyalté' . n^ndfe-ko- o NOT TŐry-Karoly volt honvedörnagy háborús bűnügyet. ?0V í^-ber rósztvett a délvidéki meg* állasban és ennek kapcsán töíknvtő'n en ViXé-zéscfeke parancsot adott. A népbiroság annakidején a^^ikó^^unk^ itéite, . NOT Halász Sándor drrnoplotig^g^ fettes felszólalása után tizévi fegyházbüntetést szabott ki. /*©*/ Magyar Országos