Magyar Országos Tudósító, 1948. március

1948-03-15 [952]

Március 16,, áh lesz a LíUOSZ szabadság lakoma ja , Ö/Hné A Magyar Ujságirpk u rszagos Szövetsége közli, hogy • Szabadságlakomáját az orcdeti tervnek megfelelően kedden, március 16.-án tartja a Park klubban,'/mi/ ** •"• ** Március 15,-o vidékeno o-mti/p/Hné Szegeden vasárnap este az üzömök dolgozói,a poli­tikai pártok tagjai, s a különböző intézmények dolgozei fáklya.k­kal 'és 'lampionokka 1 vonulta 1 .: fel. Hétfőn a Széchenyi-téren Porjási Lászlónak, á szogedi 48-as Ifjúsági Bizottság elnökének'bevezető szavai után Aloxits yörgy államtitkár mondott beszédet, moly bon hangoztatta: óriási lehetőségük nyíltak meg előttünk a zzal, hogy a nopi demokrácia részeseivé lőttünk. Végül Licskó őrnagy, a szov­jet hadsereg nevében méltatta-március idusának jelentőségét'. Ivan Tandzsa, a jugoszláv nápi köztársaság és a jugoszláv munkások üd­vözletét to Imác solta, \ Győrött március 15,-én a város törvényhatósága díszközgyűlést tartott, amelyon dr, 41api Gyula indítványára ki­mondották, hogy a nép gondozás, a tudomány, a közművelődés és a sport torén elért kiváló eredményeket megjutalmazzák. Elhatároz­ták, hogy Eokor János győri' koroskedö 1843-as naplóját kiadják, Győr­a ospn vármegye törvényhat° r-ágának díszközgyűlésén Budai ' JJászló főjegyző a szr.badságharc győri vonatkozásairól beszélte A ' Széchenyi'*téren megtartott . nagygyülésen ?álffy György altábornagy, a honvédség főparancsnoka mondott ünnepi beszedőt, majd Mécs Imre, a SZIT vezctőségónok tagja beszélt az ifjúsághoz. Végül a Honvéd­ligetben megkoszorúzták az 1848-as hősök cmlélímüvét, 4 város közön­sógo lelkesen ünnepelte a szovjet katonai és polgári hatóságok képviselöito Miskolcon is fákjyásmonctot rendeztek vasárnap os­s ugyanakkor mogkoszorúzták SzomorO ^o*" talán ás Kossuth 'Lr.jos szobra to' Hétfőn a Kossuth-toron Horváth Zoltán f öszork *ztöiaz Or­szágos N 0 mzeti Bizottság Id. küldő tto, mondott boszócot, A H 0 mzpti Színházban a 48-as kalturvoroony győztes csoportja, szeropelt, majd •a sportpályán az ifjúság sportbemutatót tartott. Szolnokon az évforduló előestéjén emlék tüzeket gyújtottak ós sportbemutatókét rendeztek, Mároius 15,-ón avatták fel az elhagyott gyermekek otthonát. 4 Z avatóbeszédet Ro '.András 4jadrá3 a Mciazoti Spgély országos központjánál: kiküldött jc^.mondot­ta. Ezután felavatták a Városi Könyvtár Népkönyvtárát, avató­beszédet Z s omlyo Ferenc polgármester mondott#4 szolnoki szakszer— vozot szókházának homlokzatán vasárnap avatták fel a Petőfi emlék-' táblát. Fin ta György szakszorvozoti titkár mondott ünnepi beszédet, P.. /Folyt,köv,/

Next

/
Thumbnails
Contents