Magyar Országos Tudósító, 1948. március

1948-03-05 [952]

Meg akarta ölni 1 eleség ót • - fagyházra Ítélték. TÖ Ke/Bk Máté Tibor szabésegcd ellen házastárson elkövetett szándékos emberölés bűntettének kisérlete óimén indult eljárás. A vád szerint a mult év november 3-án a Róbert Karoly-körúton' megtámadta fele­ségét és 18 kés szúrással meg akarta ölni. Az ügyet a büntetőtörvény szék Boéblla tanaosa tárgyalta. A férfi azzal védekezett, hogy áldatlan csa­ládi életet élt,különadtak, o szeretett volna visszatérni feleségéhez,, de az asszony nem akarta visszafogadni. Az asszony viszont azt hangoz­tatta, hogy férje részeges volt, bár az eset alkalmival nem volt ittas.­Máskor is megtörtént, hogy megfenyegette, sőt bántalmazta ét. A biró­ság több'tanú kihallgatása után a v. dbell cselekményben mondta ki bűnös­nek Mátét és ezért négyévi fegyházra Ítélte. /MCT/ Nagy értékű szöjftneárut sikkasztott négy volt pr óborén de r, Tö Ke/Bk Takáe s János és horom próba rendőrt árs a egy betörő üldözése közben nagy értékű sz reme árut szedtek össze, amit a betörő el­dobált. A prébarondörök az egyik őrszobára vitték a holnit és a helyett, hogy az esetről szabályos jelentést tettek volna, a sz ormokat egymás közt el akarták esztoni* A dolog azonban kiderült és bíróság ele került­« A büntetöjoövvényszók Rád Illés tanácsa előtt a vádlottak azzal védekez­tek, hogy szándékukban volt később jelentést tenni, ezt a védekezést azonban a kihallgatott tanuk megcáfoltak. A Rád tanács a történtekért Takács Jánost nyolchónapi, Rákosi Károlyt hathónapi, Nagy. gandortnyol? hónapi és Szolnoki Lajost hat hónapi börtönre Ítélte, mig Izsó Pál 3esz~ kért-pálya munkást, aki néhány szóimét elfogadott a vádlottaktel, .orgazd­ák s ág/két á.o:ia pl f cgtu-zbüntoté st kapott. Az Ítélet nem jogerős /AíOT/ l miatt dngedély nélkül szállít?ttak élelmiszert Budapestre. Tö Ke/Bk Az uzserabirés cg Unkelhauser tanácsa tárgyalta Horváth Jánosné a .sári árus és társai bánügyét.. Horvát hók ' ««.*••• engedély nélkül szállítottak lencsét, lisztet és hasított sertést du<Sa­pestre, de rajtavesztettek, mert a gazdasc^gi rendőrség emberei leleplez ték okét. Az uzsorablrosog a bizonyítási eljárás lefolytatása után Hor­váthnétL tiz'^napi börtönre, Princz IstVRn földművest hathénapi, Süveges Syörgy nétkpáiapl börtönre, Naszádos S^ndorné;: háztartásbelit pedig két havi, teüpák Mátyás raunlrast egy> Katona Belát pecla,g háromhónapi fogházra Ítélte, 1 Az itélet nem jogerős. /MOT/ P

Next

/
Thumbnails
Contents