Magyar Országos Tudósító, 1948. február

1948-02-23 [951]

A Tábla is f e lmerJBaJjge a 'Magmás t>ak£^^^ q^ >]j^ r e s ke d őt. Tő Kn/Bk Az c.llamügyé Bzség vádiratot adott Triznya József budapesti cipókeraskedő ellen, mert— a vád szerint 4m bcrjubőrert, amelynek maximális ára négyzetméterenként tiz forint 35 fillér volt, tiz forint 90 fillért kért. Az^uzswra­j biróság vonta Triznyát felelősségre árdrágító visszaélésért. ­A biróság előtt a oipőkereskedó előadta, hogy a Fanled;Bernáth és Ilin bor^yártel kapott fekete borjubort « III, sort imént, jelzéssel es ugyanez "a jelzés volt a bőrön feltüntetve. Mint­hogy a gyárból a számla osak"néhány nopp 1 később érkezőt^ ő időközben a "bárt eladta, a III. sortiraent megszabott i-*Wk~» érvn.-'Csak később értesült róla, hogy időközben az .Anyag;--éa Árhivatal ezt a borfajtát IV. sortimentnek minősitetle es árát leszállította. A III, jeleós osak véletlenül maradt a boröh. Az uzsorabiróság a bizonyítási eljár.-.8 lefolytatása után el­fogadva Triznya védekezését, fölmentette az ellene emelt vád és következményei alól. Fellebbezés folytan a T 'bla Kaszt Zolt n tan csa elé került, amely jogerőre emelte az uzssra­biros.g ítéletét - /MQT/ * * A Tábla Ítélete az újpesti timárok ügyében, Tö Km/Bk Fellebbezés folytán foglalkozott e TáMa Készt tanaosa Ballá András'újpesti timármester es torsai £*• drugitási bűnügyével. Ballá az elmúlt év őszétől kezdve körül­belül 20 ezer darab különböző nyersbőrt vásárolt feketén utcai árasoktol és cigányoktól^ akik elhuflúLt allatok borét adtak el Bellának. A timármester az igy szerzett bőráru^egy rés zd; egy András s k . -uti és egy Bem Jozsaf--toai ház pincéjében rojtette el* ma;''d megkezdte azok kidolgoz süt és eladását. A Gazdásági Rendőrségnek azonban tudon.asara jutottak c titkos raktárd&lc, megindította az eljárást' Bella, és társai ellen, akik TB szt­vottek a timármester üzelmeiben. Ügyüket az uzsorabiróság Osa.-.jtkay tanácsa több napon keresztül tárgyalta s a bizunyi-­fcási óljfe-rás lefolytatása után Ballát éa borkereskedő tár­sait kisebb-ragyabb börtönbünt tésro itélte. A ' 1 Tábla Ítéletében vádlottakat falaantelípáz árdrágit' o visszaélés ^ . büntette alól és supán a köze. ! látás érdekeit veszélyeztető bitntettben mondja ki okot bűnösnek. Ballat a Tábla két és félévi fegyházra; 3000 forint pénzbüntetésre, 50 00 forint vagyoni elégtételre, Ujpost t.;rülatéról három évi kitil­tásra, iparengedélyének elvonesc'ra- itélt a . Bűntársait, és-' pedig Breuer Imrét othavi fogházzal, 50 0 0 forint pénzbün­tetéssel, Mondói Józsefet es Szigeti Györgyöt fejenként négyhavi fogházzal és 2500 forint pénzbüntetéssel, Kov'-.ri l'sz'.ot négyhavi fogházzal és 50 0 0 forint pénzbüntetéssel sújtotta, a Tábla. ilosonbaum Károly háromhavi foghazat és 500 0 forint pénzbüntetést. Mész ,ros D&niol egyhavi fog­h'z:-t és 5000 forint pénzbentetést kapott, Nagy Imre. bün­tetését egyhavi foghzbnn és 5000 forint pénzoüntotesbon. Bérezi Ho-Sertét ö Qh>>VÍ fogházban állapította meg a Tábla., Ferenczi Kondort felmentotűtk a vád.alol. /Foly-b-,4€Öy-^ . U . ;

Next

/
Thumbnails
Contents