Magyar Országos Tudósító, 1948. január
1948-01-24 [950]
/HogkézdŐdött a "agyar Közlekedési ^Ika Ima/zot tak Szabad Szakszervezeténél: kongresszusa, 1, folyt atás./ t Bp Vr/Hné Gór 3 Ernő közlekedési ríni sz tor beszéde további részében hangoztatta, nincs az az'erő, anely lctériteno bennünket a népi demokrácia ut járói .Hangsúlyozta, a Közlekedési 41-• kaluasottak,a ma'gyar dolgozók, a magyar munkásosztály nagy demokratikus "hads ere go, de ine gállapi totta, ebben á hadseregben nóm az ntótfél Kzeropét játszottak. 4 közlekedési alkalmazottak'végigjárták o szenvedések útját, a katonai büntető táborokat, az. internáló tábor o 3-n t ós- együtt küzdöttek a munkásosztállyal a Horthy ro akció ellen a magyar nép felszabadításáért. Méltatta ezután a minis z« tor a f elszakad!tás óta elért hatalmas orodményekct, amelyek a• zért -tudtunk' elérni, jaert helyes volt a vezetők politikája, s mert egységes a mudcásosztály, ezt az egységőt továbbra is meg sellőrizni. 4' miniszter a továbbiakban méltatta a szakszervezeti mun--kásegysóg jolöntósógét is, majd megállapította, a közlekedési alkalmazottak a magyar gazdasági életben fontos szerepet töltőnek bo, Kérte, a kongresszus foglalkozzék a magyar közlekedés újjászervezésének kérdésével és a közlekedési uj alapokon való megépítésének problémajávai is. • • • • 4 miniszter lelkes éljenzés se 1 és tapssal fogadott beszéde után a kongresszus a 'francia közlekedési alkalmazottak képv. se létében Bárdot üdvözöl to, a románok üdvözletét Sidarln tolmácsolta, mig az osztrák közlekedési alkalmazottak szerencsokivánatalt Pfandler közölte. -4 felszólalások során Miliők Sándor köszöntgtto a kongresszust és fejtegetései sorár. emlékoztottc a haligát ságot arra, hogy a fasizmus . olló ni,' küzdelom mártírjainak csontja-és vóro válogatás és pártkülönbsóg nélkül .alapozta meg a demokrácia épületét. Varga x stván, á Vasasok képvisoletében köszönte meg -a közlekedési alkalmazottaknak, hogy 'sok kiváló vezetőt jut* tattak a szakszervezet élére,, áéÜsfe' Kossá I s tván és Tóth. Mihály, 4 közlekedési alkalmazottak murkáját méltatta 'felszólalásában . Kossá I a tván gő titkár, • aki a Szakszervezeti Tanács megbízásából .. üdvözölte a kongresszust. ' *: .- ft . 4 .kongresszus tanácskozását dólbon meg sza lá tot ták, a,, megjelentek közös ebéden vettek részt/, ma-jd a kongresszus délután, tovább .13 oly tattá tanác skozását V Tóth Mihály • főtitkár jelentésében , részletesen beszámolt a Közlekedési- alkalmazottak Szabad Szakszerve zo tének" eródniónyokben gazdag működéséről," ma jd a s zx kos ztály vezető titkárok ismertotték jelentéserkpt. 4 kongresszus holnap, vasárnap reggel 9. ó r átói a ké-. • so délutáni órákig folytatja tanácskozását, délután kerül sor'a Szakszervezet uj vezetőségének mogvá-iasztására, 4 félsz óla lások• ra Tóth Mihály főtitkár válaszol. /MOT/'