Magyar Országos Tudósító, 1948. január
1948-01-04 [950]
19 46 ftanuár 4* *1 óra - perc /f, kiadás. 3ŰQCv évfolyam." ' . Meg akarta vesztegetni a fia ügy éten Ítélkező Tjlrót .• Tö Sy/Sk Vékási József né fia: Vékásl Béla lopás miatt dr. Szil-ári .m.gfely tüntetőt örvényes zéki tanácselnök, mint büntetóbiró elé került; Pult év desemter 21-ére volt kitűzve a tárgyalás. Előző napon az anya megjelent a biró hivatali szobája előtt, megvárta és egy borítékot adoí at neki, amelyben száz forint volt. Dr. Szilvási Mihály, aki gyanútlanul vette át a borítékot, ' amikor felbontotta és látta, hogy pénz van benne, behivatta az asszonyt, majd jegyzökönyvet vétetett fel a dologról és a pénzt bírói letétbe helyezte. Amikor a rendőrségen vékásinét kihallgatták, beismerte, hogy meg akarta vesztegetni dr.;-Szilvás! Mihályt, Később azzal védekezett, hogy tévedésből adta át azt a borítékot, amelyben pénz volttá másik borítékban léve kérvény helyett, amit összecserélt. Az államügyészség vádja alapján most tárgyalta az ügyet a büntetőtörvényszék Gráf Elemér dr. tanácsa.' Vékásiné most azzal védekezett,, hogy összeeső* rélte n pénzes borítékot a kérvényt tartalmazó baritokkal és nem akr rta megvesztegetni a fia ügyét tárgyaló birok. A biróság a védekezést nem p ogadta el^és bűnösnek mondta ki r vádlott asszonyt vesztegetés bűntetten és héthónapi börtönbüntetésre ítélte. Az Ítélet nem jogerős, fám/ HOT-it életek. Tö Sy/Sk A KOT Szabó Zoltán-tanácsa egymásután több háborús és népellenes bűnügyben tartott fellebbezési tárgyalást és hozott Ítéletet .Ambrus János huszonnégyévés magántisztviselő 1944 júniusában belépett a nyilaskeresztes partba, ahol ifjúsági vezető lett, majd jelentkezett a hungarista légióba és fegyveresen szolgálta a nyilas érdekeket. A népbiróság eisofokon háromévi börtönre itélte, a NOT a büntetést négyévi börtönre emelte fel. Horváth Dezső üzemi tehnikus és Ncvotny Rezső idomszeréül a Ganz hajógyárban 194o-től kezdve a gyár katonai parencsnokásagánál feljelentette a baloldali érzelmű munkásokat, akiket azután büntet ősz '•• zadba osztottak be. Horváthot a népbiróság kétévi, Novotnyt pedig hét. napi börtönnel sújtotta s az ítéletet a NOT most helybenhagyta • 'Wagner Imre páncélos főhadnagy ellen bűnvádi eljárás indult mert 1944 decemberében a Hunyadi páncélos ezrednél másodsegédtiszti beosztást vállalt ós mint ilyen teljesített tovább szolgálatot. A HOT hothonapi börtönnel oujtotta. Dr. Szabó Gábor árvaszéki ülnök 1942 decemberében Hajdúböszörményben egy asszonvt baloldali kijelentések miatt át a rtott a rendőrségnek, A Ez^bo-tanáes hathónapi börtönre itélte. fáoT/ g í'Pv ' ', pO a • -s. — 1 -• •'< ' :- ''i , g-' 'i á': '<'? '• / í^"^*" ' — >' ' .< . • ' lMagy«rOr^ógoö] "y / •• ; • >f " -gá