Magyar Országos Tudósító, 1948. január
1948-01-15 [950]
4 Rádió ho ti szemlélő - Rákosi Mátyás beszédéről. / Folytatás*/ Szerencsére - jegyezte mog Posta László - távolról sem nevezhető a katolikus papság magatartása egységesen elutasítónak a magyar demokrácia célkitűzései .ellen. Horváth Zoltán '/Szfif/rámutato 11, hegy a szociáldemokrata párt tömegei rendkívüli legyeimet fordítottak Rákosi kijelentéseire . a. Magyar Szociáldemokrata Párt baloldali harcosai felismerték, hogy a nyugati pártok tévesen értelmezték azt a hivatást, ami p. szociáldemokráciára var. k. szociáldemokraták számára harmadik ut' nincsen j miht ahogy a magyar demokrácia számár., sires karma.dik ut. 4 mi pártunk fővárosi végrehajtó bizottsága újévi nyilatkozó- . tában arra helyezte a legnagyobb súlyt, hogy a párt egységes balol— • dali vezetés alatt ál Íj oh ^ ho-gy valóban, épitően tudjon a magyar .demokráciában továbbra, is ugy együttműködni, mint ahogyan a múltban tette és abbéiba szempontból r. ndkivül megnyugtat*? sz ámvuakra az, amit le'.kosi Mátyss erről a kérdésről mondott. B'ánási Imre /NPP/ hangoztatta, hogymint parasztembert-, Rákosi Mátyás beszédéből elsősorban az'a rész ragadta meg, amelyben a parasztság problémáival foglalkozott-. á. parasztság teljesen igazat ad abba.n ? hogy a népet mog kell védeni a kapi telis ta vállalkozások kizsákeiányolásátoi és ennek legjobb módja a földművée szövetkezetek rm.gerésitése. & Nemzeti Paragst Párt eddig is sokat dolgozott a földműves szövetkezetekért, most pedig, Rákosi Mátyás be- széde után bitóéra vesszük, hegy a Magyar kommunista Párttal együtt megvalósítjuk terveinket, kiragadta figyelmemet az is, hogy Rá-, » kosi szerint uj lehetőségek nyaltak meg a függetlenségi front előtt. . Va lóbaja, a reakció veresége és a demokratikus koimiányzatra vár o riv.gy feladatok közelebb kell, hogy hozzák egymáshoz a függetlcnségi front pártjait és tömegeit. &z ogyház reakciós körei felé irányitett erélyes mondatokat csak- helyeselni lehet. £ demokrácia elégsokáig volt túlságosáé elnéző a klerikális reakcióval szemben. Hc-m lehet megengedni 2 hogy ezt gyávaságnak véljék. Á, néoi d-,moia»ácia napról napra fejlődik, erősödik. Ennek a fejlődésnek a megszi* lérditásákóz Rákosi-Mátyás nagy beszedő igen jelenteken.- mértékben •hozzájár-..!, '/MOT/;* • ; ' Hálaadó x s tantisztolet a pesti gettó felszabadulásának évfordulóján.-O^Ikr/j-ki iosti gettói felszabadulásának harmadik évfordulóján, Január 10-án, vasárnap délelőtt 11 órakor a P 0 sti Izraelita Hitközség elöljárocága-kalaadó Igtontisztoletot rendez a Dohányutcai templomban. ^QI 1 /,