Magyar Országos Tudósító, 1947. december

1947-12-22 [949]

Felkérem a Törvényszéki Újságírók Szindikátusának tagjait,hogy december 23.-án, kedden déli 12 órakor a Szindikátus ülésén okvetlenül megjelenni szíveskedjenek. Tárgy: íisztikar lemondása, jelölő bizottság kiküldése, uj tisztikar megválasztása, esetleges inditvány ok .Mátrai Sén dor. /MDT/ A kőszegi rannkásszézad parancsnokhelyettese a népbiróság előtt. TÖ J/Sk Piri Gábor dr. elnökletével most kezdte meg a népbiróság 3iró Béla magántisztviselő, tartalékos hadnagy, bűnügyének tárgyalásét. A vádirat szerint Biró Kőszegen a Hl/3 munkaszolgálatos század helyet­tes parancsnoka volt és az alája rendelt keretlegenységnek elnézte,hogy a munkaszolgálatoeokat bottal, dorongokkal,' puska tus sal verjék. Már 1942-ben propagandabeszédeket tartott a kerek tagjainak, amelyekben ék sen kikelt a Szovjet ellen és német barátságát hangoztatta . Amikor szá­zadát Ukrajnába vitte, a menet alatt nem engedett a eunka szolgálat* sok­nak pihenőt még a tisztálkodásra sem. Ma-pontra 14-18 ór'h keresztül dol­goztatta, keményen a munkaszolgálata sokat s még a betegeket is műnk 'ra vezényelte. Emellett a legszörnyűbb elhelyezési körzetet biztssitotta a munkaszolg ála to soknak, akik közül emiatt sokan megbetegedtek, es bevonulások alkalmával a keret tagjaival a hátul menetelüket bottal verette s ezek igyekeztek előreszaladni s igy mindig pajabb és ujabb emberek kerültek a sor végére, akiket a .keretlegény ség összevert. Emi­att a menetoszlop leggyakrabban teljesen felbomlott és a megrémült mun­kaszolgálatosok pánikszerűen ménekültek előre.- A népbiróság . számos ta­nút hallgatott ki az ügyben, majd dr. Rutkai György népügy esz -jz el­hangzott vallomás ak alapján módosította vádindit'anyát a legsúlyosabb^, háborús bűncselekményekre. Emiatt ujabb tanuk kihallgatása vált szüksé­gessé s igy a tanács a tárgyalást bizonytalan időre elrmpolta ./MOT/ Felmentette a népbiróság'a Körönd-szanatórium egyik orvosát. Tö J/Sk . Folytatólagos tárgyalást tartott a népbiróság Roll ós-tanácsa dr»: Sas les Illos, a Körönd-szanatórium volt orvosa ügyében, akit azzal vádolt a népügyészség, hogy többször kalauzolta a szanatóriumban rozzi­ázó nyilasokat, majd önként belépett a Hungarista légióba és azt állí­totta magáról, hogy a Gestapo orvosa. A népbiróság a tanúkihallgatások után Sasles Illést felmentette az ell ene emelt vádak a lé]/ Az itélet t _ net; jogerős. /MOT'/ /s elrendelte szabadlábrahelyoz-oset Ti

Next

/
Thumbnails
Contents