Magyar Országos Tudósító, 1947. december

1947-12-18 [949]

1947 december 18. ^ \ óra S perc A / kiadás. XX K. évfolyam." " ^ • kJ t • Egy-nyilas párt szolgála tos a népbiróság előtt. TÖ j/Sk Séra Károly dr- elnökletével tárgyalta a népbiróság Takács Imre rákospalotai mészáros és hentes bűnügyét. A vádirat szerint Takács 1944 októberében a rákospalotai nemzetőrség helyiségében két társával együtt az oda slőállitott négy állítólagos katonaszökevényt súlyosan bán. talmazta, előbb kézzel, nojd puskatussal. Takács Imre egyébként már 19/36 bán belépett a Nemzeti Frontba s 1938-ban vezető szerepet vitt ö rékospa lotai munkásotthon ellen intézett támadásban, amikor a helyiség ablakait beverték s az ott-tartozkodukat is bántalmazták. A Nemzeti Front megszű­nése után, 194o-ben a nyilaskeresztes párt tagja lett, viselte a párt jelvényét, "Kit a rtás" -sal köszönt, agitált a párt érdekében s állandóan* géppisztollyal és árpádsávos karszalaggal járt. A nyilasok hátúloraátvéfce le után több izben vett részt razziákon géppisztollyal felszerelve és sok embert kisért be a pártházba. Izsák Dezső nevü rákospalotai üldözöt­tet feljelentette a rendőrségen/ e dáig el is kisérte, amikor előállítot­ták és hangosan követeltey hogy az ilyen embereket "el kell intézői". •Izsák azóta sem tért vissza. Két másik embert az angol rádió hallgatása miatt jelentett fel, egy másikat pedig baloldali magatartása miatt .Ezek ellen meg is indult az eljárás. A népbiróság sok tanút hallgatott ki az ügyben, majd dr. Kertész népügyész indítványára a tárgyalás folytatását december 2o.-án> szombatra halasztotta. /VIOT/ Igazolta a népbiróság* Szondy Lajos volt detektivf őnököt. Tö J/Sk A népbiróság! dr. Biozó-tanácsa most foglalkozott dr. SzrmcV Lajos rendőrezredes igazolás i fellebbviteli ügyével. Az elsőfokú igazo. lás sorén- dr. Szondy' Lajoct állásvesztésre it eltek s az Igazolás alá T vont fellebbezéssel élt a népcirósághoz. A legsúlyosabb vád az volt Szah dy ellen, hogy a sárga csillag viselését ellenőrző razziákat rendelt el* A népbiróság a tanuk között kihallgatta dr. Knapik József rendőrezredes, detektivf őnököt és dr. Kemény Gábor rendőrvezérőrnogy ot, aki a kérdéses időben a főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője volt. A tanuk'egybe­hangzóan azt vallották, hogy dr. Szondy Lajos detektivfőnöki minőségében szociális- magatartást tanúsított, németellenes és demokratikus gondolko­dású volt. A néptiréság végül is igazoltnak jelentette ki dr. Szondy La­joa volt detektivf őnököt azzal, hogy ez az igazolás a korábbi elbocsátás hatályát nem érinti. Az . •/' indokolás ában a népbiróság leszögezte, hogy Szondy Lajos nemhogy sértette .a demokratikus felfogást, hanem éppen Kemény Gábor vezérőrnagy vallomása szerint mindig demokratikus magatar­tást tanúsított és igy a közszrlgálaton kivül bármilyen állás betöltésé­re a lkalma s , AíOT /

Next

/
Thumbnails
Contents