Magyar Országos Tudósító, 1947. november

1947-11-24 [948]

Megkezdtc a főváros pénzügyi szakbizottsága az 1947/43. o-vi köItsógvotó si torvoze t tárgyalását. / 9,folytatáa/ Bp Vr/M Végül Bognár József polgármost^r köszönetet mondott a pénzügyi bizottság bizalmáért a várósvozetökkel szembon s"Ígére­tet tett, igyekeznek a jövőben is méltóak lenni a bizalomra, s ugy vinni tovább az ügy -kot, kogy meg legg ertek elégedve a demokratikus pártok és a dolgozó kisemberek, A pénzügyi bizottság ezután elfogad­ta Gyömről Sándornak a státusrendesés megsürgetósére vonatkozó Indítványát és Földes Mihálynak azt az indítványát, melyben java­solja, a főváros kérje vissza a közmunka vált ság bruttó bevételének IC fi—at. A bizottság ezután általános sálban el fogadta'a költ ségvetés tervező tet, majd c részletes tárgyalásra tértek át. k T émeth Imre /FKG/ megállapította, a státusrendezés minden pártnak vesszőparipája, a főváros javaslatát nem. fogadták el, ez óv végéig kormányrondelot r.,zr"k.lyozza a státuskérdést. Reméli, kogy a főváro­si alkalmazottak érdekeit sikerül a státusrendeletben megvédeni, fő­lo.a az alsó kategóriáknál. Kérte a polgármestert, ki-érje kellő fi gye lemmel a tárgyalásokat. Megállapi totta, hogy a morüloti köz­igazgatás mostohább helyzetben van, mint a központ, sürgő.tto_, ne le'gycn büntetés a kerületbe való kihelyezés és ne^togyoia dicséret a központba való beosztás. A Soritöalap fogorvosi rendelő jót bővítsék ki. Eelyosoite a továbbképzést, majd sürgette az ügyintézés egyszerűsítését, megdicsérte a kzzinyordát és a Statisztikai Hivatali amely ma nemzetközi viszony la tban is hivatása magaslatán'áll, Javasolta, a hivatal igazgatói áll-'sát mi-, lobb töltsék bo • A. katonai ügyek intézését (tegyék vissza a IV, ügyosztályba, amelynek munkás­ságát a válásztásokkzl ka 0030latban elismerő s&a vakkal méltatta,. /f oly t .köv ./ A Karácsonyi Sogito Akció első eredménye* u Bg/M Köztudomású, kogy az Országos '43-as Ifjúsági Bizott­ság csatlakozott a Kor- iá:oy Karácsonyi S c gitö akciójához. 10.000 ajándékcsom:.g olkőszitését vállalt? . Ezzel kapcsolatban megérkezett már az eloo ered tény . Pécs- Bányatelep 43-as Ifjúsági Bizottsága öOO karácsonyi ceoma elkészítéséhez elegendő élelmiszer és iparcikk összegyűjtését biztosította. - /MOT/ —. — A Ju;o szláv nemzetgyűlés Elnöksége ki Ü untot ee a magyar ifjúsági rohameunkásbrigádok- t. • B.g/l! A Jugoszláv Homzetgyülés Elnöksége a nyár folyamán Jugoszláviában járt magyar vasútépítő munkásbrigádókat I.osztályú Munka érdemrenddel, a brigádok parancsnokait: Somodí Istvánt és Házi kmcelt pedig II.osztályú kunka-érdemrondde] tüntette ki, A magyar brigád az össze3 külföldi csoportok közöt a Ica-jobban dol­gozott és munkájáért a jugoszlávok'meg a nyár folyamán ^Udarna" /roharzmuakás/ brigáddá nevezték' ki* %ÜOT/ BCT, ~»~

Next

/
Thumbnails
Contents