Magyar Országos Tudósító, 1947. október
1947-10-22 [947]
Tö J/Í f Az eljár 0 rendőrtisztek azonnal megállapították, hogy a belügyminiszter aláírása hamisítvány és a szélhámost Budapestre hozták, ahol megkezdték kihallgatását. Kise Sándor elmondta, hogy a bécsi gyorsvonaton egy harminc év körüli idegen kiejtéssel beszélő férfi szólította meg és elmesélte, hogy a Tatán felállítandó Ford autógyár részére munkásokat toboroz* Kiss fölajánlotta szolgálatait, mire az idegen tízezer forintot nyújtott neki át előlegképpen. Azzal is megbízta az idegen, hogy az egyik párt vezetőinek autóit tegye hasznavehetetlenné megfelelő jutalom ellenében. Ezen a pénzen vette'Kiss a dénésfai házat, A hatóságok házkutatást tartottak Kiss Sándor lakásán és ott kiderült, hogy valóságos okmlnygyárat rendezett be és svábmentő iratokat készített^ ugyancsak Rajk László belügyminiszter hamisított aláírásával* A vizsgálóbíró most igyekszik összeállítani a szélhámos vasutas teljes bünlajetromát• /MOT/ y 1 TELET A 41 VÁOLOTTAS 5 ~ * 2EESK t)V E* Sl ÜGYGEN, 2 . FO LY TA TA* s/ Tö KE/M RÉSZLETESEN ISMERTETTE A TÉNYÁLLÁST, AMELY SIE» R I NT AZ I92 ü-AS ÉVEKT£ N FAJI ALAPON EGY TITKOS SZERVEZKEDÉS INDULT MEG, EZ I 9 3 6~ I G NEM VOLT KÜLÖNÖSED EN JELENTÉS, EKKOR KISS KÁROLY VETTE KEZÉBE A SZERVEZÉST, ERŐSÉG C ÜTEMET DIKTÁLT OLYANNYIBA) HOGY 1944-CEN MÁR A MASYAR KÖZÖSSÉGNEK KÖRÜLCELÜL MÁROMEZ:- R TAGJA VOLT. A KÖZÖSSÉG ELEJÉTŐL VÉGIG TITKOS MARADT* MEGÁLLAPÍTOTTA AZ ESK ÜS ZC VEG EK r 6*L ÉS A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ |RA — TOKG^L, HOGY A KÖZÖSSÉG FAJI ALAPON ÁLLOTT ÉS AZT KIFOGÁSOLTA, HOGY A SVATOK, A ZSIDŰSÁG É$ A SZLÁVSÁG A MAGYAR FAJTÁT SZERINTE HÁTTÉRI/E SZORÍTJA. ISMERTETTE A KÖZÖSSÉGNEK ÁLLÁSPONTJÁT A TEKINTETŰÉN, HOÖY KIT NEVEZ MAGYARNAK; AZOKAT, AKIKNEK NÉVADÓI MAGYAR NE V Ü E K ÉS FAJUAK. A FELSZAD A D U L Á S UTÁN EGYES TAGOK T 0 V Á G £ FOLYTATTÁK A SZERVEZKEDÉST, 1946 NYARÁN PE 01 fi HÉTTAGÚ TANA6S ÁLLT ÉLÉRE ÉS UGYANEZ ÉV CKTOUERÉ-EN FELÁLLÍTOTTAK AZ UJ VEZÉRTANÁeSOT, AMELY TÁ J É K 0 Z T A T Ó T ADOTT. ETTŐL KEZDVE A TAGOK TÓDOR — ZÁSA ÉS A KÖZÖSSÉGI ÉLET FELÚJÍTÁSA HÓLA-^GASZE RÜ E N FOLYT, ELGONDOLÁSUK SZERINT GAZDASÁGI ALAPOT KELLETT MINDENEKELŐTT TE^ REMTENI A MUNKA FOLYTATÁSÁHOZ ÉS MEGFELELŐ,KÖZÖSSÉG I SZEMPONTDŐL K I F - G ÁS 0 LH A T- TL A N EMÜEREKET VEZETŐ POZIC|ÓK: A JUTTATNI. ISMERTETTE A NOVEMCCRL.EN KIADOTT TÁJÉKOZTATÓT,' AMELY SZERINT "A MAGYAR VER A SORS LEGNACYOÜL AJÁNDÉKA, A SZERVEZKLDÉS CÉLJA Ni A G YMAGYA RORSZÁG ÉS A MAGYAR FAJ URALOMRA JUTTATÁSA," MEGÁLLAPÍTOTTA, HOGY A KÖZÖSSÉG IDEOLÓGIÁJA SZERINT NEM AZ EZERÉVES HATÁROKAT KELL HATÁRAINKUL TEK'INTENI, HANEM EGY EGYNEVEZETT USZÓ HATÁROKKAL CIRÓ M | N D I <2 N'ÍPCLH ETÍ ÉS NÖVEKEDŐ ORSZÁGOT KELL FI GYELEMDE VENNI.