Magyar Országos Tudósító, 1947. október

1947-10-20 [947]

Kristálynak "trehány" volt a feleségű. Tö Kc/Sk Kristály Vilmos magántisztviselő ollón azért indult eljárás, mert bár nos ember volt, sőt házasságából egy kis gyermeke is született, mégegyszor megnősült anélkül, hogy első feleségétől elvált volna, Az ügyet a büntetőtörvénye z ék Osabonyi-tanácsa tárgyalta. Kristály különös védekezéssel állott eló: azt mondta, hogy első felesége annyira "tr&hány 11 volt, rondctlon és pazar lé, hogy külön költözött tőle. Multak a hetek, a hónapok, úgyszólván meg is feledkezett feleségéről és gyermekéről, amikor megismerkedett egy fiatal lánnyal, akinek udvarolni kezdett/ sőt később házasságot is igért neki, U A lány sem idegenkedett tőlcn - vallotta - hát elhatároztuk, hogy összeházasodunk. Ken mondtam meg neki, hogy nős va­gyok, a hatóságok előtt is eltitkoltam, igy könnyen ment a dolog." A tár­gyaláson kiderült, hogy Kristály második feleségét is elhagyta közben. A bíróság a könnyön nósülgető Kristályt non jogerősen nyolchónapi börtön­re itélto. /MOT/ Elitéltek, mert bftuza vrUltömésőbon Napóleont akart kicsempésztetni, azon a'cinen Tö Kc/Sk ' i)zv, dr. Török Hcnrlknó, orvos neje ellen eljárás indult/­hegy dr. Borid Zoltán novü ügyvéd-ismerős ével október 5.-én négy N a­poloon-aranyat akart külföldre csempésztetni. A gazdasági rendőrség do­tektivjei az 4i r lbo rg-exprc o s zrc felszálló dr. Bor kit igazoltatták,majd megmotoztak csomagját,, amelyben egy női blúzt találtak. Gyanús volt a férfi ruhái között a női ruhadarab, ezért ezt alaposabban, átvizsgálták és a váálltömés'oen négy darab Napóleon-aranyat találtak bevarrva. Az ügy­véd azonnal azzal védekezett, hogy nem tudta, ni van a válltönésbcn, 6 a blúzt Törő leié:, mie gbi zásából az asszony Parisban élő lányához akarta eljut­tatni , Törőknó az nzsorabiróság Korláth-tanácsa előtt azzal védekezett, hogy az aranyakat 1943-ban férjo utasitó.sara a néiaötck elöl akarta elrej­teni, ezért varrta a váll tömésbe és közben mogf olcéfeozott róla, A blúzt egyéb ruhadarab okkal együtt lányának akarta elküldeni. A biróság nem fo­gadta el a védekezést és Töröknőt - cselekményét szándékosnak minősít­ve - nyolehőnapi börtönre itéltc. Az itélét non jogerős* /MOT/­—> ~ Nagyszabású'#aarolási ügyet tárgyal a Vajay-tanacs decemberben. Tö Ke/Sk Pröhlicli László, Király László, László F 0 roncné, Mészáros Gyulanó, Unyi János, Siuonyi Júlia és Raidl Adolf ellen zsarolás-Lopás, csalás és orgazdaság miatt indult eljárás, mórt jogtalanul, mint rendőr­nyomozók, meg jelentek Paulin Lcjosnó és mások lakásában, "házkuta tá.st" tartottak és mintegy loo'.ooo forint értékű holnit összeszedve^ azt or­gazdáiénál értékesítették* Az ügyöt a .... •. *. / Vajay-tanacsa deoera­bor ló.-ón tárgyalja, /hOT/ /buntotŐtörvényezék

Next

/
Thumbnails
Contents