Magyar Országos Tudósító, 1947. október

1947-10-17 [947]

/Az KKP tudományos intézményei pártsz ervozet ének marxista akadé­miája. Folytatás ./_ Ni/Gné. . - Ezekek az elöadason keresztül meg axar.juk mutatni a magyar közvélemény , az irtelmiség előtt, hog^ az** világszemléiet, az a történelmi felfogás, amelyet mi magunkénak mondunk,nemcsak a miénk, a haladó emberiségé és azon be] ül a magyar népnek a köz­kincsévé k ll,hogj legyen. Szeretnénk ezeken az előadásokon ke­resztül kialakítani az egységes nemzeti felfogást a progresszió alapján, hogy a munkásség, parasztság és értelmiség kérv iselől" mint egy nemzet gyermekei -egyet akarjanak, egy felfogás alapján jelöljek ki a nemzet nagy jövendő célkitűzéseit, hogy egj uton haladva gyorsan vihess ük e3 őre népünk jobb&éténak ügyet • Rajk László belüg-. r. iniszter nagy tetszéssel fogadott meanyitó beszéde után Fogarasi Béla egyetemi tanár" tartott elő- , adást "Lenin és a. dialektika" eimmel, vázolta Lenin dialektikájá­nak al .pjadt, majd hangsúlyozta.hogy a dialektika nem kényszer, hanem ellenkezőleg a gondolkodás lőhető legnagyobb szabadsága. Dinnyés Lajos miniszterelnök a Kisgazda Párt Politikai Bizottságá­ban beszámolt belg-rádi útjáról. a- Ky/Gné. A Függe '•len Kisgazda Párt Politikai Bizottsága pén­teken délután tartotta szokásos heti ülését, amelyen a beteg Ebbi István elnök helyett Gyöngyösi János főtitkár elnökölt. Napirend előtt Isejkey Ernő szólalt'fel, felhívta a párt különös figyelmét arra,hogy a közeljövőben törvényhozás elé kerülő bankállamositas­sál kapasolatban őrködjék azon, hogy az ország közgazdasági érde­kei megévassana k* A napirend letárgyalása előtt jelent meg & Politikai Bizottságban Dinnyés Lajos miniszterelnök is, akit Gyöngyösi János üdvözöl: belgrádi utja.ro ! való visszatérte alkalmából, s felkérte arra,hogy bapasztalatuirol számoljon be a bizottságnak. ^pinnyés Laj»s miniszterelnök részletesen tájékoztatta a bizottság tágjait belgrádi útjáról és a Politikai Bizottság tag­jai által feltett kérdésekre részletes tájékoztatást adott,különö­sen a jugoszláviai magyar kisebbség helyzetéről, amit a nemzetiségi kérdés helyes megoldásának iskolapéldájaként minősített* A beszámolóért Gyöngyösi János mondott a Politikai Bi­zottság:; nevében köszönetet a miniszterelnöknek,kiemelje a belgrádi ut fontosságát a dunai népek együttműködésének kiépitése terén. Ez­után.-; Politikai Bizottság az államtitkárok létszámáénak csökkentésé­vel és c főispáni állások betöltésével foglalkozott. Végül Implom Ferenc alelnök te jelentette, hogy Pongrácz Aladár lemondott osongrád-csariédmegyei mandátumáról Vatta Ernő" ja­vára, mig az országos listán Culácsy György ankarai követ lemondása folytán Szenté József pótkeoviselő került bohivásra a törvényhozás­ba. /ÍOT/

Next

/
Thumbnails
Contents