Magyar Országos Tudósító, 1947. október
1947-10-11 [947]
Befejeződött a második, az egész ország területére kiterjedő orsz guti razzia, Fő-/fcio Befejeződött a mésodik, az egész ország területere kiterjedő orsz guti razzia, amit a gazdasági rendőrség nyotaozó tisztjei és ^rendőrei foganatosítottak, 24 fegyveres gépkocsi 2-2 nyomozóval és 2-2 rendőrrel napokig cirkált., Budapest határától 3o-6o kilométeres körzetben* Körülzárták a z Összes utakat, minden •..lágoz°dásnál megfigyelőket hagytak és a sikeres razzia eredményéről most tartottak beszámolót* Á razzia célja *z volt, hogy "moga": adályozzák a liszt, burgonya, val'. mint a borjúhús engedély nélküli szállítását* Erre nagy szükség van, mert az engedély nélkül szállitott áruk nagy része feketén kerül forgalomba és igy elvonják a forgalomból a fontos közszükségleti cikkeket, A borjúhús feketén való forgalomba hozása azért veszélyes, mert ha a megengedettnél nagyobb számú borjú kerül levágásra, akkor a husellát s aka dély ózva lesz. Az érdi útelágazásnál elfogták Heinrich Jáne*s budapesti «erseny-utcn 2, szám alatt lakó hentest, aki borjút, vág°marhát és § vágott sertést akart orjgedely nélkül Budapestre csempészni* reinriöh az .'Hatokat orvosi vizsgálat nélkül Vágattá le és megál3 apitást nyert; hogy a disznók .egyikét már dögként vette meg* Az áru erősen romlott Is volt, Ugyancsak sertés£ sz-llit^tt Budapestre Morva Mih..ly nadőcsi gazda és Torda MjLnály földmives is • Ök 100 ki* l°snál kisebb sertést vágattak le enged. 1/ nélkül és kukorica alatt eldugva akarták a fővárosba csempészni* n legtöbb visszaélés azonban bur.go-.-y .. val és liszttel történt, A legtöbb község ház-ál a liszt szállítási engedélye kiadásakor burgonyasz. J.látást is 3* ged.-lyeznek a jegyzők* Szt azonban a rendőrség nem veszi figyelembe, mert a burgonyát csak a MOSZK engedélyével szabad sz -llitani*. Engedély nélküli liszt és burgonyasz..llitás miatt őrizetbe vették Kiss Mihály ujkécskei nut°fuvarozót, ^arosvéri László B-listls rendőrtisztet, aki 600 kiló lisztet akart engedély nélkül felhozni Budapestre, Kiss * éil paksi gyarmat aruké re s ke dőt, Boi^g o^ndor madocsai lakost, Biró ^stvéjmé dunaföldvári lakost, %lmár 'J-ibér budapesti lakost. A razzia során elfogott személyek a legközelebbi kapitányságokra, ke* rültek és ügyük ott nyer elintézést. A razzia sor.'n még egy igen érdekes felfedezést tettek a nyomozok a csengeni romon határszélen, ahol eddig a legtöbb visszaélés t'irt ént * Most :z elmúlt hetekben megtartdtt tisztogat.'.s eredinényéképen szinte egyetlen szabálytalanságót sem tapasztaltak, /vfOT/ /A MIOT tiltakozik a pfeifferistn fedőszervek ellen. Folytatás/ K 7 /Sk A magyar fiatalak tömegei na már sokkal érettebbek politikailag, hogy sem reagáljanak Pfeifférek izgat ási kísérleteire .• A MIOT többszázezer demokratikus fiatal nevében erélyesen tiltakozik minden hasonló megtévesztési politika ellen. Követeli, hogy az ifjus'g vallásos meggyőződését ne használják újból az uri kagg-ávországot vlsszas irók pc1itlka i fegy ve rkent• A nyilatkozatot a MI5T tagszerveseteinek, - a íiáDISz,. a Független Ifjúság, g.SzBÍ, 3ZIT. FISZ, a űserkészfiuk. Szövetsége, ,a MEFESZ, Úttörők, a Magyar Diékík Nemzeti Szövetsége es a Keresztyen . Ifjúsági Egyesület megcizottai - irták alá. /MOT/ Ky.