Magyar Országos Tudósító, 1947. szeptember
1947-09-06 [947]
Tö Kfö/M Bognár Ibolya budepoi-ti háztartási alkalmazott Gora Ferenchez állt szolgál: tea • Szolgálat belépése után másnap egyedül maradt a lakásbao.Kinyitotta az egyik szekrényt és télikabátot, ruhákat, cipők, t, f eV ér .emut vett ki abból, kivitte a Teleki-térre, ahol ismeretlen egyéneknek eladta. Ilyen előzmények után indult Bognár Ibolya ellen eljárás és annakidején a budapesti törvényszék egy évi börtönre itélte. Fellebbezés folytán az ügy a tábla elé került, a^ely a büntetést két és félévi fegyházban állapította meg. fim/ — .— Börtönbüntetés a forint értékállandóságát veszélyztet,'.' bűntettért, Tö Km/M A tábla Koszt tanácsa ma tárgyalta Mauthnor Róbert budapesti kereskedő forint értékállón dós ágét veszély e zte tő büntettet, Haüthnor mult évben Ipolygalgóeára ment és ott Szlovákiából csempészet árut, citromot, halkonzervet, fahéjat, dohányt vásárolt. Hazafelé jövet Újpesten igazoltatták. Ez alkalommal megtalálták nála d vásárolt csempészett árukat. Ilyen előzmények után indult Kauthnor ellen bünvad eljárás, A pestvidéki törvényszék annakidején hathavi börtönre itélte a kereskedőt. Fellebbezés folytéi került az ügy a tábla Készt tanácsa elé, amely jogerőre emelte az elsőfokú birógág Íteletét. /Í40T/ —. — Zsobfactszőt Ítélt el a pestvidéki törvényszék. Tö KE0Í Ma vonta fel át ősségre a pestvidéki törvényszék Lehotzky Mátyás elnöklésével özv. Kindlinger Mihályné, szül.Erdős Júlia hí ztartásbellt. Kin dl inge mg egy alkalommal kimenet a kispesti Kos sut h-t éri picére és ott a vásárlók között elvegyülve egy alkalmas pillanatban ez egyik bJvásőrióos szony zsebéb:.. nyúlt, kiemelve annak pénztárcáját .Tettét még egyszer "egakorta ismételni, azonban rajtavesztett. Egy rendőr mcgláttaamint éppen o bevásárlóasszony zsebébe nyalt, A pestvidéki törvényszék sulyosbbitó körülménynél: tekintve, hogy Kindlingeir.é rár tizenhétszer volt büntetve hasonló cselekményekért, háronévi fegyházzal sújtotta. Az Ítélet jogerős,- /MO 1 ?/ Orgazdák a tábla előtt, Tö Km/M Kima Jánosné és Pál Irma ceglédi háztartásbeliek férje, illetv vő legén- o a ceglédi f egoly t •-borb.en volt. A két férfi fogolytársai tói több alkalommal loptok ruhaneműt, ékszert, élelmiszert* Amikor Ceglédre mentek, a lopott holmit átadták a két asszonynak- akik azokat a zugpiacon értékesítették. Miután a dolog kiderült, orgazdaság bűntettéért indult ellenük eljárás. A kecskeméti törvényszék annakidején Kim;':,ét két évi fegyházra, Pál Irmát egy évi és kéthavi börtönre itélto.Fcllcbbozés folytán, most foglalkozott az üggyel a tábla, amely a két asszony büntetését fejenkent hat havi börtönben állapította meg. /MOT/ [Magyar Országoal