Magyar Országos Tudósító, 1947. szeptember
1947-09-04 [947]
Fő P/Gnc. Csütörtökön délelőtt megjelent a rákospalotai kapitányságon Zsolna József mezőőr és előadta, hogy mikor ellenőrző uton volt, a Rákospalota és Pót község határában elterülő erdőségben egy tiz tagtól álló fegyveres csoporttal találkozott* A csoport tagjai elnyűtt német katonai egyenruha darabokat viseltek, övükben pisztolyok és töltény térek voltak, A oeoport vezetője magyarul megszólította öt, az útirány felől érdeklődött, majd társaihoz fordult, akikkai rövid ideig német nyelven tanácskozott, fizutáii a csoport vezetője azt mondta a mezőőrnek,hogy tüstént tűnjön el és ha kedves az élete, felejtse el. hogy látta oket,Z8olna József mezőőr azönna'• begyalogolt a rákospalotai kapitányságra és megtette be jelentését, A kapitányság értesítette a budapesti főkapitányt, mert valószínűnek látszott^ hogy a szentendrei tömeggyilkosság tetteseinek sikerült a pilisi hegységből kljutniok, valamilyen módon átkeltek a Dunán és most a fóti erdóségbaen ütötték fel tanyájukat. Münnich Ferenc főkapitány intézkedésére azonnal 300 rendőr robogott autókon a fóti erdőnek a mezőőr által megjelölt részére, hogy az erdő búvóhelyeit átfésülje. A fegyveres, géppisztolyos rendőrosztagok a főkapitány személyes vezetésével csatárláncot alkotva, előreszegezett fegyverrel, lépésről-lépésre fésülték át a bozótos, gránáttöloseres hatalmas erdőségnek a mezőőr által megjelölt területet, A razzia még nem hozott eredményt,aminők az a magyarázata, hogy a -s ürü'erdő tökéletes búvóhelyet nyújt a banditáknak* A főkapitány intézkedésére a rendőrosztagokat megerősítették és m.ugfelolo váltással szünet nélkül folytatják a tömeggyilkosok üldözésétj/VÖT/ Levágta a villamos mindkét lábát. Fő P/öné. A Szent István-kör-uton csütörtökön este Csutorás Imre 52 éves ujs g-.rus r.jsr.gokka 1 a hóna alatt leugrott egy 6-os villamosról és a villamos alá került, A kerekek az újságárus jobb lábszárát és bal lábfejét levágták. A szerencsétlenül járt embert a mentők életveszélyes állapotban e Koltói Anna-kórházba vitték. /töO™/ —, — Tüz -egy óbudai szövőgyárban. F''5 F/G-né, Csütörtökön a koraesti órákban c Béosi-ut 116,sz,alatt lévő Óbudai Köt-Szövőgy ár pinoéjében tüz keletkezett, A_pincében '* nagymennyiségű papírhulladék, forgács volt felhalmozva és ismeretlen okból kigyulladt. A tűzoltóknak félórai munkával sikerült a tüzet eloltani, /MOT/ -.Halálra gazolta a vonat., FS P/Oné. Budafokon,a budafoki belvároson átvonuló vasúti síneken, njiijfcván ittas állapotban elaludt if j,Battai Nándor 22 éves lakatossegéd, A fiatal órabért (egy arrahaladó,ket mozdonyból álló szerelvény ha1 álra gázolta .• /MOT / P. - o 0 o •