Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-30 [946]

~ *okozza pártunk vonzóerejét a jelöltek összetétele is, a majdnem ?00 kommunista jelölttel 296 ipari munkás, 204 fold­mives, 168 értelmiségi, 38 kisiparos és kiskereskedő. Az természe­tes, hogy jelöltjeink túlnyomó többsége munkás és paraszt, Akiket truglep az értelmiségiek nag,' száma, azok ebbel talán megértik azt az elismerést és méltánylást, amivel pártunk az értelmiségnek az újjáépítésben és demokráciánk megszilárdításában elért nagyszerű eredményeit akarja aláhúzni, A jelöltek között ott vannak nemosak a nagy munkás- és parasztszervezetek és a nagyüzemek közismert ve­zetői, hanem az Összes magyar egyetemek képviselői, a nők, az ifjú­ság, a hadirokkantak jelöltjei is. - Az 1945-ös kommunista jelöléssel szemben az a válto­zás, hogy esélyes helyen, ahol megválasztásuk valószínű, most négy­szerqnnyi parasztot jelöltünk, mint két áwel ezelőtt. Ezzel akarjuk a parasztságnak partunkban is megnőtt jelentőségét az országgyűlésen érvényre juttatni, Hasonlokéoen két szerannyi nőt jelöltünk esélyes helyen, amivel ugyancsak mutatni akarjuk, hogy a nők jelentősége iietó­csák pártunkban, de a magyar demokrácián belül is lényegesen megnőtt, A^női jelöltek között van egy kilenc gyermekes parasztasszony és egj hétgyermekes munkásasszony, akiknek jelenléte oz országgyűlésen két­ségkívül nagyobb nyomatéket fog adni o nagyosaládcs anyák követelé­seinek , - A mi jelölőlistánk összetételében mint egy cseppben .. a tenger tükröződik vissza a magmar dolgozó nép, &B mert a magyar nem­zet többsége - nyugodtan mondhatjuk, 95 százaléka - o dolgozó nép, pártunk mint a munkások, parasztok ét halad 0 értelmiségiek pártja egy­ben a legigazibb nemzeti párt is. Ezért valljuk mi büszkén és lelkesen, hogy pártunk a magyarság legjobbjainak, Rákóczi, Kcsputb, Petőfi nem­zeti és haladó hagyomány-ainak leghűbb letéteményese. Igazi nemzeti part: ezért választottuk jelképül és ezért lobogtatjuk magasai a vö­rösosillagos nemzeti zászl°t, Ez is egyik titka annak, hogy pártunk befolyása növekedett, - ö e emeli pártunk, a M©gyar Kommunista' Párt vonzó­erejét vezetőinek elvitathatatlan népszerűsége, amely viszont annak köszönhető, hogy azokon az állami és egyéb posztokon, amelyeket be­töltenek, becsületesen, lelkiismeretesein, tárgy i tudással, odaadóan dolgoznak és legtöbbjük kitűnő szakemberré vált munkája közben. Ehhez járul még pártunk vezetőségének politiktai tudása és tapo.sztaltsága, amellyel hasonló mértékben más párt vezetősége alig rendelkezik. Ezt ma már elismeri barát ás ellenség egyareánt, Jellemző, hogy a Kommunis­ta Párttal szemben egyébként nom"nagyon barátságos külföldi sajtó,amely várható választási sikereinket a'zeiőct az általunk állítólag gyakorolt terrorral és hasonlókkal akarta indokolni, az utóbbi időben egyre in­kább hivatáo^ik arra, hogy pártunk teljesítményei, vezetőinek politi-

Next

/
Thumbnails
Contents