Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-28 [946]

A.-.lA, evíolyam, tS-U 3ottka fid háborús bűnügye a NOT előtt, ;:í; T-a Km/Sk M,. foglalkozott a NOT Sarlós-tanácsa ifi.- Bottka Pál há­borús bűnügyével. A Vád szerint 1944 nyarán Bottka több zsidó származá­sú embertől fondorlatos módon készpénzben, ékszerben es értékpapírokban körülbelül négy én fél millió pengőt csalt ki.azzal az Ígérettel,hogy repülőgépen 'Sgyiptomba szállítják okét. Azt a mesét adta elő,hogy a pénzt, ami a felmerült költségeken felül megmarad, hazafias célra fogja fordítani, partizánmezga 1^m támogatás ra. A szorongatott helyzetben lévő vagyonos, zsidó származású egyének közül többen lépre mentek, de ahelyett hogy az ígért módon, repülőgépén Egyiptomba szállítót'- k volna eket, Bottka közvetítésével a svábhegyi Gestapo hoz kerültek, ahonnan egy ré­szüket Németországba vittek, Ezek közül többen még a mai napig se kerül­tek elő, A hiszékeny emberek között volt ürdes* : Ármin és felesége is,akik Svábhegyen egy őrizetlen percben megmérgezték magukat és korházba szál­lításuk ut.n mindketten meghaltak, A népügyészség vadat emelt Bottka fe­lesége , lengyel Erzsébet ellen is, azzal vádolva,hogy 5 is résztvett fér je üzelmeiben. Annakidején a népblróság Dékány-tanácsa foglalkozott az üggyel es a bizonyit -si eli.r.-s után Bottkát háborús bűntettben és csa­lás bűntettében mondotta ki bűnösnek ér ezért tizenötévi kényszermunká­ra itélte el. Feleségét biaonyitékok hí nyábán felmentette, Fellebbezés folytán ma fög'lálk$;á»tt az üggyel a Kör Garlos-tan -.csa, amely megváltoz­tatta a néohirosag íteletet, Bottka .büntetését tizenh •• romévi kény szer m.un­kában llapitotta meg, egyebekben jogerére emelte az elsőfokú bíróság Ítéletit* /I0T/ ­Nyilas kozsegvezetó a NOT előtt. TÖ Km/Sk hajos Tamás molnári napszámos 1941 óta tagja volt a nyilas keresztes p rtnak es a párt érdekeben tevékeny működést fejtett ki. A törvénytelen nyilas hatalomátvétel után a község vezetőjévé nevezték őt ki* Hajós a tisztséget olvállalta és viselte is a felszabadulásig. E mi­nőségében a nyila 3 hatalmi erdekeket és « német k érdekeit szolg alt a .0 'kezdeményezte a községben a zsidó ingóságok elérve rezesét es Ö maga fogé ratooitotta több nyilas bevon ".s.. val • Ilyén előzmények után _ vont a Haj ist nagykanizsai népbiréság felelősségre és népellenes bűntettért ötévi kénv szermunk. ra Ítélte* Fellebbezés folyton ma foglalkozott az üggyel a N3T Sarlós-tanácsa, attély a büntetést öt és félévi börtönben állapította meg / ; 0T/

Next

/
Thumbnails
Contents