Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-28 [946]

A gyűjtőfogházban tárgyalták egy pártszolgálat-s bűnügyét, o-J/Sné Dr, Késmárki László elnökletével a népbiróság a gyűj­tőfogházban tartott tárgyalást Berkes József hangszerekereskeöö és Sárközi-Vörös Károly zenész ügyében, akik a népügyészség, vádirata szerint a legsúlyosabb h-.borus bitácselekményeket követték el. Berkest, aki súlyos rákbetegségben szenved, a Bajcsy-Zsilinszky kórházból hord­ágyon vitték a gyűjtőfogházba, ahol a tárgyalás alatt háromszor rosz­szul lett, úgyhogy orvosi beavatkozás vált szükségessé, A népbiróság több tanút hallgatott ki az ügyben, majd dr, Donner Tibor népügyész indítványára közbenszóló határozattal bűnösnek mondta ki Berkes Józsefet a vádtól eltérő minősítéssel háborús bűncselekményben s a tárgyalást félbeszakította azzal, hogy Berkes előzetes letartóztatá­sát ujabb hat hónappal meghosszabbítja, s a tárgyalás folytatására hivatalból tüz ki határnapot, A népbiróság osak annyit lótott bizo­nyítottnak, hogy Berkes József párt szo lg ála to sakkal részt vett ül­dözöttek összeszedésében.,és„is:irablásábon» Sárközi-Vörös Károly ze­nészt azon a .©-imen, hogy beszámíthatatlan Q, népbiróság az ellene e­melt vádak alól felmentette* ./MOT/ - • A Kúrián hirdetnek Ítéletet a Mistéth-fóle cfe szeesktv ósi bűnügyben, Tö J/foié Jankó Péter tanáoselnök pénteken reggel 8 órakor a Kúria épületében hirdeti ki a népbiróság külön ötös ta_nácsánsk i­téletét M istéth Endre és társainak összeesküvés! bűnügyében, /HOT/ Forintot küldött Svájoba, börtönre Ítélték, Tö Ke/Hné Pollák Imréné háztartásbeli több részletben 7oo forin­tot küldött ki Svájcba egy ismerősének, aki vanilia-pótlót juttatott érte Polláknéhoz, A legutolsó.. pénzküldeményt levélben adta fel az asszony, de a postán észrevették és megindították ellene az el­járást* Az uzsorabiróság Roósz tanáoso előtt azzal védekezett, hogy nem^tudta, hogy nem szabad forintot külföldre küldeni, A birósíg ezt a védekezést nem fogadta el és Polláknét nem jogerősen e'gy évi bör­tönre itélte, /MOT/ - . N em jó rablókkal valutázni* Tö Ke/tinó Polyák István nyíregyházi lakos a város környékén több betörést követett el, majd az igy szerzett holmival Ausztriá­ba akt T t szökni. Azt hitte* hogy Ausztriában a forint nem jó, ezért Szombathely környékén a rablott holmit osztrák sohilllngért elkótya­vetyélte. Megtörtént, h?gy a nála lévő loo forintért valakitől 3o schillinget kapott. A határőröknek feltűnt. Polyák, mag tartása, i­gazoltat J-ák és kiderült nemosak a valutázása, hanem a betörésetet is bevallotta,' Emiatt a nyíregyházi törvényszéken egy és félévi börtön­re Ítélték, mig Gerblics Ivátt és Merkli János szombathelyi lakósokat, akik Polyáktól a rabolt holmit sohilllngért megvásárolták, a budapesti u zsorabíróság Roósz tanáosa fejenkint 6 hónapi börtönre itélte, Oerb-

Next

/
Thumbnails
Contents