Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-27 [946]

o- Mn/Ky/Xn H á d m o z o v á s á r h e 1 y r 5 1 jelentik* Rajk László belügyminiszteri? Hódmez öv.-.sárkelyen mondta el a választási hadjárat során utolsó beszédét, közel. IS•000 főnyi tömeg előtt.- Az elnöki emelvényén megjelentek* Tarkanyii Ferenc volt kisgazdaparti és Papp .János parasztpárti képviselők isv A nagygyű­lést Popevioe Iván szentesi esperes plébános nyitotta meg," aki kije­lentette, hogy mint pap meggyőződött róla/ a K agyar ^ommunista *árt nem vallásellenes, nem is lesz az sohasem, mert célkitűzései a leg­tisztább erkölcsi alapon nyugosznak. Rajk László belügyminiszter bevezetőül az újjáépítés nagy eredményeiről szélt, A dolgozók gondjait említve, kijelentette, hogy az egyenlőtlen teherviselést, sürgősen meg kell szüntetni s a terheket azok vállaira ke 1 ! átrakni, akik a nép nyomorából maguknak jólétet teremtettek, - Még mindig van legalább 200,000 magyar paraszt^-- mon­dotta - akiknek nem jutott föld, feltétlenül gondoskodni kell róla, hegg ezek földhöz jussanak, *an ebben az országban még elég föld, itt vannak például a gazdag svábok, akik Horthy idejében Hitlernek és a ná.oi-fca dseregnek minden támogatóst megadtak. Ezek a felszabadulás után különféle mesterkedésekkel mentesítést vásároltak maguknak, Ezeket a mentesítéseket most felülvizsgálják. Azokat a svábokat, akik magyar­ellenes magatartást tanúsítottak, kit ele pitéik, földjeiket pedig fel­osztjuk a ninófitelen magyar parasztok között. Gondunk lesz rá, hogy a földnélküli* magyar ne osak annyi földet kapjon, amennyi egy sdrhant­ra elég, hanem annyit, hogy abb°l osal.dj ival tisztességesen megél­hessen, A' miniszter az asz; J.v károsultak mugsegitéséről szólt, majd Jjgy folytatta beszédet: - Itt állunk' a választások küszöbén - mondta - figyel­mesen olvasom a különböző partok Szónokainak beszédeit, hogy lássam, milyen felelősséggel szolnak a dolgozó magyar néphez és hogyan jelö­lik meg a nagy feladatokat , Sajnos, a legtöbb párt szónokának körtes­boizédében a nagy kérdésük fel sincsenek" vetve, A dolgozó nép rendet és nyugalmat akar, nem pedig egyik yáls got a másik után. Ma minden' erőnket a ^ára-méves terv megoldás, ra akarjuk fordítani, hogy minden dolgozó magyar részére emberi életet biztosithassunk. Kitért a miniszter az Bgyház és a demokrácia viszonyá­- Az Bgfcáz és a demokrácia között - hangoztatta - nincs ellentét,. Az igazi vallásosság lelki felszabadulást, boldog csal 'di . életet, tiszta erkölcsű tár s a dalmát, egyéni megbecsülést akar. Ez csak ott leitöt, ahol nem gyötör a gond, langy miből adok enni gyermeke itanek,­ahol a munkanélküliség nem fenyeget, «r ahol ha esik az eső, tudom, hogy mit húzzak a gyermek lábára. A demokrácia • minden dolgozó részére állan­dó keresetet, emberi életet akar nyújtani, ahol nem lebeg a dolgozó fejé felett a munkanélküliség gondja* A demokráoia lényege igy azonos a vallásosság lényegével. Aki a kettő között ellentétet szit, az farizeus, . Ezután a dolgozó asszonyokról emlékezett meg Rajk Lász­ló, majd a magas árak letörésének sürgősségét hangsúlyozta» Rámutatott a bankok államosításának szükségességére •> /Folyt ,kov , /

Next

/
Thumbnails
Contents