Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus
1947-08-27 [946]
^-orva-cn z,o±t: n - ^ISKDÍOOH» ;. o- Hné/Ki/Mn Miskolcról Jelentik* A Szociáldemokrata Párt midc olol szervezete szerdán este nagyszámú közönség elöt| választói nagygyűlést tartott, amelyen aörtéth" Zoltán főszerkesztő, volt nemzetgyűlési képviselő mondott beszédet, tt , . ' •' n . Horváth Zoltán beszédében utalt rá, hogy Szakasits A rpád mér a mult év októberében követelte: oszlassák fel a vál ságok-> kai küzdő parlamentet. Más részt amikor a nemzet ilyen nagy döntés előtt áll, mint a hároméves terv, m°dot kell adni a népnek az állásfoglal ás raj- ^eg kelljkérdezni, mi az ország véleménye erről és kire akarja bizni a hároméves terv végrehajtását, A hároméves terv nem varázsszer, amelynek nyomán azonnal bőség fakad. De nehéz is volna egy felrobbantott országot varázseszközökkel helyreállítani. Az anyagi veszteségeken tul a nemzet legjobbjai, a fiatal magyarok tízezrei, pusztultak el a világ országútján, - De mi nem nyujtot>tuk ki koldulásra .a kezünket mondotta Horváth Zoltán - mi megragadtuk a szerszámrt, dolgoztunk és bár nehezen éltünk, megőriztük a függetlenségünket, Büszkék is vagyunk rá, mert azt, amit a magyar munkás ez alatt a két és.fél év alatt végzett, a világ egyetlen más nemzetének m unkása sem végezte volna el. "Ma mit kapott mindezért a. dolgozó? A stábilizáoióval jobb lett a pénze, de olyan kevés líjtt, hogy még jóllakni sem tudott belőle. Ebben az országban van néhányezer ember, aki ner tudná megmutatni, hogy hol és mit épített, de egyetlen éjszaka hellén, Mátraházán, vagy valamelyik budapesti várban nőre? kártyára* italra elpofoz annyi ppnzt, amennyi harminc munkáscsalád egyhavi keresete. Át kell alakitani az ország gazdasági életét, ugy, hogy jövedelem csak munka után járjon és ne spekulációból vagy csavargásból. Ezt akarjuk a hároméves tervvel elérni. - A hároméves terv a legnagyobb támadás a kapitalizmus ellen, mert arra kötelezi a gyárakat, hogy termeljenek és az árut haladéktalanul vigyék a piacra, Horváth Zoltán ezután az összeesküvésről beszélt,hangoztatta, hogy az "urak" valóban szeretnék visszaszerezni a p^aidiójukat, ezért a demokráciának fel kell készülnie ellenük, - A világban nagy küzdelem folyik - folytatta fejtegetéseit Horyáth Zoltán - de a Moszkva és Washington közti harcot nem mi fogjuk eldönteni, Ezután hangoztatta, hogy a magyar választójog • 5,5 millió embernek adja meg a szavazati jogot, majd a két munkáspárt viszonyaival foglalkozott s hangoztatta, hogy amit''elértünk azországban, azt a két munkáspárt, együtt érte el, mert a két munkáspárt egy és oszthatatlan munkásosztályt képvisel, Vágül megemlékezett Peyer Károly vádaskodásairól, "^eyernek osak azt válaszolhatom - mondotta,hogy aki a munkásosztályról jobb felé leszakad, az erkölcsileg hulla." &orváth Zoltán felhívta az asszonyokat, hogy agitáljanak a Szociáldemokrata ^árt választisi győzelme érdekében. utána %ising8P Eerenc mondott beszédet, /MOT/