Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-24 [946]

/i\xes isuvan ÜJ.J.ÜJ.Q.1 jtgLU"ui/ju, ruij oaws/ -i- Bj/Sk - Terveink között szerepel a közigazgatás reformja is, Érv­nek a reformnak az alapja az, hogy a közigazgatás munkájába. . bekapcsol­juk magát a népet is. Igazságszolgáltatásunk ma már nem sok kívánni va­lót hagy maga után. Eltökélt szándékunk, hogy még ezt a minden tekin­tetben megfelelő igazságszolgáltatást is állandóan javítani fogjuk. Részt fog venni a nép a bíráskodásban is, Xf azonban azon kivüí, hogy j4» szolgálatot követelünk a közalkalmazottaktól, minden olyan mozgalom élére állunk; amely a közalkalmazottak életnívóját ^emelni akarja, Mj a • múltban is küzdöttünk a dolgozó társadalom ..* * *> „ életszínvo­nalának javítása érdekében és ennek jogán meg kell mondanununk, hogy ne próbálja egy párt sem kisajátítani a munkásság érdekében vívott hars nm eredményét, - A Szociáldemokrata Pártnak külön programpontjai is vannak. Meg kell valósítani végre az igazságos adó 2 tatást. Fel kell emelni az adómentes létminimumot. Az igazságügyminiszter a továbbiakban a választási hadjá­rat eledén a pártok között történt megállapodás 'kérdésével foglalkozott* Ezt a választási szövetséget azzal kötöttük meg, hogy a benne résztvevő négy párt nem fog egymás ellen agitációt folytatni. Most sajnálattal látjuk, hogy a szövetségnek majdnem minden résztvevő pártja koncentrált támadást intéz a Szociáldemokrata Párt ellen. Mi mégis folytatjuk az együttműködést, igyekszünk minél szorosabban együttműködni testvérpár­tunkkal. De ennek az együttműködésnek is van határa. Ez a határ a Szo­ciáldemokrata Párt önállósága, A miniszter végül ismételten rámutatva a 9zooiáIdomokrata Pártnak a magyar dolgozó nép erdekében vívott harcára, kérte a magyar né] támogatását a.párt további munkájához. Az igazságügyminiszter délután K a locsán ós Nagykőrösön mondott beszédet, K a locsan mondott beszédében hangsúlyozta a miniszter, ne számítson a reakció arra,hogy a két munkáspárt szövetsége meglazult. Nagykörösön a suttogó propagandának azzal az állításával foglalkozva, hogy demokráciánk a kisemberek tulajdonát államosítani akarja," emelt hangon szögezte le a miniszter, hegy a kisemberek •magántulajdonához a demokrácia nem'szándékszik nyúlni, sot a Szociáldemokrata Part nevében kijelentheti, 4---J annak, aki a kisemberek tulajdonát meg meri sérteni. Ezzel a suttogó propagandával szemben még csak azt válaszolhatom, hogy ez év október végére befejezzük az újonnan kiosztott birtokok telekköny­vezését. A miniszter beszédet az egybesoreglett nagyszámú tömeg nagy lelkesedéssel és tapssal fogadta 'mindhárom városban. RiteIstván igazságügyminisztorfvasárnaó t Holott a bajai nagygyűlésre utaztában Bajától mintegy husz. kilomo-corre * o **£ 6gy tehergépkocsi szabálytalanul balra tartván, az árokba lökte a mi­niszter kocsiját, A miniszternek fez ERE NCS áRE • nem történt semmi baja, /MOT/ /AUTÓBALESET ÉRTÉ, % >

Next

/
Thumbnails
Contents