Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus
1947-08-20 [946]
aross Jones moniezt^ar ea -auiaoey ^yorgy - jftaueszaiK&n, C- Ky/Sk/Mn Mátészalkáról jelentik: Mátészalka piacterén Szent István napján Eross János közellát ásítgyi miniszter "beszélt a megye kisgazdapárti választóközönsége előtt* - Most, a legnagyobb dologidőben - mondotta a miniszter választást csinálni nem kön.iyü dolog, A mezőgazda-Sági munkát rövidesén^erl kell végezni s ezért természetes, hegy szivesebbon választattunk volna decemberben. De hetek választan : k el bennünke-t a békeszerződés ratifikálásától s ezért nem közömbös, hogy a magyar nép a békekötés" után, az eljövendő évszázadikon keresztül, milyen irányban kivan haladni. Tény,hogy az Összeomlás után közvetlenül nem tudtuk jól megválogatni demokratikus képviselőinket, Azóta ml, független kisgazdák, alapos szelekciót hajtottunk végre és a közénk nem való elemeket kirekesztettük sorainkból,Most megmutatjuk, hogy az uj választási törvénnyel is többségi párt leszünk* - Most egyetlen nagy kérdésben kell dönteni: polgári demokráciát, vagy kollektiv, marxista életformát akarunk-e•• A baloldali blokk kétségtelenül jót akar, mert a végső célja a nemzet életszínvonalának felemelése. De az ő eszközeik és módszereik mások,- A polgári demokrácia nem más, mint az egyéni kezdeményezés, a ^rátermettség és a vállalkozókodv.- A de mrk rác Iában a többség uralkodik és a kisebbséget számarányának megfelelően kell részesíteni a hatalomban* -Az kétségtelen, hogy mi nem tudunk clyan jól szervezni, mint a munkáspártok. Irigyeljük is okét és tanulni fogunk tőlük a jövőben, A gcmbamódra keletkező politikai pártokra osak annyi a megjegyzésem, vájjon lehet-e valamenyik pclitikai párt keletkezésének az oka az, hogy valakífc a Kisgazdapártból kizártak, Balogh páter hatalmas hassal, lankadt zászlóval való"kukuruokodására" a magyar nemzetnek nincs szüksége. Ezt teszi Pfeiffer is, akinek a nevét kimondani az itteni magyarok három évig se taCÖfflnák meg* Ilyen ó többi uj párt is, amelyeknek egyatlen c-él^a az, hogy jelöltjeiknek mandátum kall. Ha valaki jelentkezik a páternél és nem kap jelölést, siet Pfeifferhez, vagy^"'megfordítva, Ügyelni kell az ilyen ürgelyukakra, amelyek a nemzet testén terpeszkednek,. Ezután ^uiácsy György fejtette ki programját, majd. ugyancsak élesen kritizálta az újonnan alakult kis pártokat, /MGT/ •