Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-18 [946]

A közellátásiig./i iniszter nyilatkozata egy politikai álhirrel kap­csolatban. KőnuO- Fi/Sk Az egyik hétfői lap augusztus 13,-i számában hir jelent meg, amely szerint Bajcsy Zsilinszky Endrénénék a Kisgazdapárt jelölő­listájáról történt viaszát'pésével kapcsolatban a közellátásügyi minisz­ter is hasonló lépésre szánná el magát. Ezzel kapcsolatban dr, Erőss J ános közellátásügyi miniszter a következőket jelentette ki: A lapban személyemmel kapcsolatban meg'jslent közlemény elejétől végig^légbőlkapott koholmány. Kijelentem, hogy Bajcsy Zsi­linszky Endr. nevel az iránta érzett kötelező megbecsülésen "'s tiszte­leten kivül semmiféle politikai kapcsolatom nincsen és nem' is volt, /FQT/ . Vasutcrvosl Hét Kőszegen, 0~ KY/S:< A MÁV AUGUSZTUS (.9 *s 25-E KÖZÖTT KŐSZEGEN VASUTORVOSJ HETET REfOEZ, HOGY ÖSSZEHOZZA A VASÚT GY 0 0Y|T<5 ÉS MEGELŐZŐ' ORVOSAIT, A FELKÉRT SZAKELŐADÓK AZ IBŐSZERÜ" TUDOMÁNYOS ÉS SZOC|ÁL|S KÉRDÉSEKET ISMERTETIK, HOGY A VASÚT ORVOSAI LÉPÉST TARTVA Az ORVOSTUDOMÁNY ÉS A KORSZELLEM I* LADÁSÁVAL, ME3FELELŐ MÓDON SZOLGÁLHASSÁK A VASÚT DOLGOZÓI­NAK EG ÉSZS ÉG ÜGY ÉT , A MAGYAR VASÚT EGÉSZSÉGÜGYI VES TŐSÉGE A FOLYÓ ÉV­BEN RENOEZETT VASUTPRVOSl TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYMOK S0RÁN MAR MEGKEZDTE AZOKNAK A HIÁNYOKNAK A PÓTLÁSÁT, AMELYE* AZ ELMÚLT 0 ÉVEK OKOZTAK AZ ORVOS | TOVÁBBKÉPZÉSBEN, EZZEL MEGELŐZTE A Z ÖSSZES UAűYAR ORVOS! INTÉZMÉNYEKET EZEN A TÉREN. A MOSTA N | VASUTORVOSI HÉT OÉLJA A TUDOMÁNYOS TOVÁBBKÉPZÉSEN K I V ö L, HOGY A VEZETŐ ORVOSAI MEGTÖLTSÉK TARTALOMMAL AZT A MUNKÁT, AMELYET AZ C R V 3 S I HIVATÁS KÖ3ETEL, /MOT/ lux-beszédek a negyvenkét vádlót tas összeeskiivési bűnügyben , Tö Mc/Sk Gálfalvy István elnöklétével hétfőn folytatták atStárgys­lást a negyvenkétvádlcttas összeesküvési bünperben, A bizonyitáskiegeszá tési inéi>/'nyakat a tanács elutasította, majd Szálai József népügyész mcnd^tűa el vádb^szédét • Rámutatott, hogy a vádlotvak védekezése nem fo­gadható el, a ^védekezést a bizonyító eljárás adatai megcáfolták. Aki a Magyar Közösség ideológiáját és céljait magáévá tette, az a demokrati­kus államrend es a köztársaság ellen dolgozott. Ezért a vádlottaknak vi­selniük kell a felelősséget. Példás oüntetés kiszabását indítványozta, Gál Imre ; K, rdos János és Jármai Zsigmond védők felmente Íteletet java­soltak* A többi védő a keddi folytatólagos r&árgyaláson szólal ^f^*^

Next

/
Thumbnails
Contents