Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-18 [946]

Most látja vendégül Budapest a szovjet művészeket, akikben a szov­jet kultúra egyik megnyilvánulásának reprezentánsait ismerheti meg 9 magyar közönség és °riási érdeklődéssel fordul a magyar társada­lom ec ;• ._. z szovjet világhírű futballcsapata, a Torpedó budapesti szereplése elé, Mihály fi miniszter bes zodét sokszor szakította meg a lelkes taps ós éljenzés és utána még több felszólalás hangzott el, /MOT/ Húszonnegyedikén megnyílik Hévizén a hadifogoly gyógyüdülő.' o Na/Hné A M agyar Vöröskereszt a hazatért hadifoglyok számára Hévizén 150 ágyas gyógyüdülőt rendezett be a volt osendőrUiszti üdülő épületében, amelyet Rajk Lászl 0 belügyminiszter .bocsát* t a ^agyar Vöröskereszt rendelkezésére. Az uj gyógyüdülő ünnepélyes megnyitása augusztus 24«-én, vasárnap délben 12 órakor lesz, /MOT/ '. Pénteken tartják az egészségügyi házgondozónők értekezletét, , , • e-Na/Hné ' Az egészségügyi házgondozónők első értekezletét pénteken délután 5 ^rakor tart'Aák meg a Zeneakadémia nagytermében. Az. értekezle­ten dr. Molnár Erik népjóléti miniszter tart előadást,- /MOá 1 / ... A posta kiterjesztette a nemzetközi utalvány szolgálatot»• c-Na/Hné A Posta vezérigazgatóság közli, hogy a jelenlegi nemzet­közi utal ványszolgálatot azonnali érvénnyel Belgiumra, F ra cc iaország­ra, és tengerentúli területeire, valamint h agy-3iitanniára és Svájcra ' is kiterjeszti, A postautalványok a francia tengerentúli területeket kivéve az összes viszonylatban távirati uton is továbbíthat ók. /MOT/ Őrizetbe vett a rendőrség egy kenős zappan-gy árost, Fő Na/Hné A gazdasági rendőrség őrizetbe vette Dcbos Sándort, a Doldi vegyiüzgm tulajdonosát, mert "fur-ózsir" nevü kenőszappan gyárt­m anyait a hat sági árnál magasabban ért éle sitette. Illet élete len nyere­ségének összege 71,ooo forintra nőtt, /ííOT/.

Next

/
Thumbnails
Contents