Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-02 [946]

Hol a piros, itt a piros, T3 Ifta/Sk Fürsfc Sándor kereskedő* az utcán maga koré csődítette a" Járókelőket és a'*hol a piros," itt a piros" iát&sra csábította 5ket.A z egyik hiszékeny embertől," Turcsányi Andrástól aztán rövidesen hetven forintot nyert el* Turcsányi feljelentette Pürstöt," aki,"amikor előál­lították a "kapitányságra," anyjának valódi neve helyett'hamis nevet mondott be," hogy ilymódon eltitkolja bűntett elméletét; Csalás és köz­okira thamísitás bűntettéért indult FÜrst "ellen eljárás," akit'a budapes­ti büntetetörvényszék annakidején nyolchónapi börtönre Ítélt, Fellebbe­zés „folytán foglalkozott az üggyel a tábla Lakató3-tanácsa," amely súlyos­bitó körülménynek tekintve'a vádlott büntetett elméletét," a büntetés t kétévi börtönre ítoelte fel. /HOT/ JÓ3lás ürügye alatt lopott* Tö Kh/Sk Rafael Anna cigányleány Cegléden hosszabb időn át azzal az ürüggyel ment be különböző lakásokba, hogy jósolni akar. Mialatt a házi­ak nem figyelték meg, a kezeügyébe eső tárgyaSat," ruhát," cipőt," élelmi­szert;" 3 őt tyúkot is lopott i2yon módon.; E®r alkalommal azonban tetton­érték, Bujtás Máriát kereste fel éppen," aki, észrevette, hogy a cigány­lány ruhát dugott el és vissza akarta venni azt* Eközben dulakodásra ke­rült köztük a sor ős a cigánylány megharapta Bujtás Máriát;, A sogólyki­áltasokra elősiető szomszédok fogták aztán le Rafael Anniit, "akit a kecs­keméti törvényszék rablás bűntettének kisérlétéért és lopás bűntettéért tlzhónapi börtönre itélt. Fellebbezés folytán mOet tárgyalta az ügyöt a ' budapesti tábla Lakatos-tanácsa, amely Buzéssy Lajos foállamügyészhelyet­tes felszólalása után a cigánylány büntetését egyévi és kéthónapi bör­tönre súlyosbította* /iiOT/ /Így vetkőztető cigány ügyét tárgyalta a statáriális bíróság.- 2.folyt,/ Tö c /Sk Délután'hirdo-te ki Borbély Tihamér tanácselnök a regtőnité­• lő b .MJság itélotét* A rögtönitélö biróság Dombi Rudolfot bűnösnek mond­ta ki .alyos testi sértéssel párosult rablás büntettébon és őzért kötél­általi L Iáira ité?.to a Az ítélet indokolásának ismertetése után az el­ítélt kegyelmet kért, mire a bíróság fegyelmi tanáoesá alakult át ós zárt ülé3'm hozta meg határozatát* A ^gyolmi tanács ugy döntött,hogy Dombi Rudo. kogyolmi kéréséi az'igazság Jarniinlaz tor Utján a köztársaság elnökéhez térj sa'tl fel döntésre. /MOT/ Ky.

Next

/
Thumbnails
Contents