Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-16 [946]

r»akasits Árpád beszedő az x stvántelki főműhely munkásai előtt, -./Hnó S^akosits Á r pá.d miniszterelnökbelyettes, a Snociáldemok­ita P£rt országos főtitkára szombaton délo©n a MAV istvántelki főmühelyó­nek egyik motor szerelő.lében egybegyűlt óriási :-iiunkástbmog előtt Ismer­etté a politikai helyzetet. Utalt arra, hogy a igyar dolgozok páratlan erőfeszítése teremtette meg a jó forintot, amely Ringathatótlanul szilárd, A bej az, hogy ebből a Jó pénzből kevés jut dolgozóknak. A háromévos tervnek éppen c.z a célja, hogy megteremtsük ile az egyensúlyt az árak és a bérek között ós közös erőfeszítéssel elő­Lvjuk a magyar gazdasági élet olyan erőforrásait, amelyek lehetővé to­nik a dolgozó tömegei': jólétének elérését és megtartását, - ""'egint csak u rengünk erejére támaszkodunk - folytatta sakasit3 Árpád - nem kértünk külföldi*kölcsönt, mert nom akarunk a'nem­ítközi kapitalizmus rabigájába hajolni. É^oren vígy ázni fogunk arra, >gy az országot magunknak építsük ós nem ongedjük mog, hogy még egyszer Letelepedjenek a régi fuudális Magyarország urai, - A mostani válaostás döntő jelentőségű a magyar demokrá­.ára, a munkásosztályra ? $z egész magyar népre nézve, Ojvan osatára kell >lsorakoznunk, hogy ebből a küzdelemből a munkáspártok abszolút tobbség­>1 kerülj encl: ki győztesként. A választások előtt mindenkinek emlékeznie >11 és gondolkodni- kell azon, ml történt ebben.az országban, évszázadok ;a, különösen az utolsó évtized alatt és a háború gyalázatos éveiben. Em­tezni kell arra, hogy p. magyar dolgozók véres verejtéke biztosította szá­0110'a ez újra elindulást az életbe. Ennek tanulsága podig az, hogy jus­mkat nem hagyjuk, behat senkinek sem szabad körr;yolmüen olhelyoznie ssa­>só c éduláját az urnába, nehogy utat engedjen G2 ellenforradalmi reakció* .k. • -Bűn volna , ha a dolgozó tömegek nem ugy döntenének, ahogy Inteniük kell. Az 1945-öa választásokon a magyar nép rosszul vizsgázott, ilkor annak a Kis gazdapártnak adott 57 JÍ-os többséget, amelybe befura­'dott a földjét vesztett birtokos, a jO a zágigazgató, a szolgabíró és a >gi úri világ más hordóiékelem©, ffc megint Ilyen lenne a választás ered­mye, nekünk ismét csal: félkézünkbe korülne a kalapács, mort a másikat :öpoo kellene szőritani^ hogy védekezzünk az ellenforradalmi reakcióval :emben. Már pedig két készei akarunk dolgozni a háromévos torv végrehaj­.sában, hogy annak eredményeképen omberi módon élhossonok a dolgozók* - A mostani szavazás tehát a hároméves torv ogyik olőkészi­! csatája és, ha ezt megnyertük," megtöröm tott ük a loho tőségét annak, hogy .nden alkotó oronfcüfc egyesiteni tudjuk a folemolkodés érdokóbon. Mindon lönkot harcba visszük, hogy a politikai demokráoia mollott megvalósítsuk a .zdasáci domokráaiát ÍR. /prOv^.irHw.7

Next

/
Thumbnails
Contents