Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus
1947-08-15 [946]
/Eröss Jánoa, Implom Ferenc és Pongrác z Aladár - a Kisgazdapárt, szegedi választói na gygy lilás én. folytatás/ t~ Ky/Sn»/Sk Implom Ferena, r G-lsgazdapárt országos főtitkra hangoz-, totta, hogy a Kisgazdapárt . megmarad mindig annak, sminek teremtették: a magyar p«részesig pártjának. Befogjak bizony ltaní, - mondotta - begy ez a párt sohasem volt és sohasem lesz a tankarok és a gazdag emberek pártja, ígérjÜkf s jövSbeh is minden erünkkel küzdeni fogunk a parasztságért, mert a parasztság jóléte egyben mindenki *oléte, az egész orsz -.g jóléte. Pénteken délelőtt a Kisgazdapárt a szegedi Széchenyi-téren tartott választói nagygyűlést. Itt elsőnek Implcm Ferenc országos főtitkár, majd Tnuroc'*y Gézáné volt nemzetgyűlési képviselő, azután pedig '°ongr.'-.~33 Aladár miniszterelnökségi államtitkár mondott beszédet, Sróss János közellátásügyi miniszter itt elnondott beszédében hangoztatta, hogy a Kisgazdapárt ls vallja és kívánja a munkás-paraszt egységet, de ez az egység nem lehet más, mint sz egyenlő joguak -s egyonfcó ktftelosettségüek egysége. Az ellenzéki pártokról szeHva kijelentette, hagy rövidesen eljön az idő, amikor ezek a kis nártooske-k eltűnnek a magyar közéletből, A Kisgazdapárt Igazságai ás eszményei a ionban rincörtfkra mergaaaradnak- és világítani fognak, /MOT/ Bárányos K roly miniszter és Dvilin Jenő államtitkár - Tolnában* Ű- Ky/nní/Sk A Független Kisgazdapárt esütÖTtfc'kön és péntekén Tolnanegye több községében választól gyűlést tartott* A gyiCégokan. résztvett Bár. nyes Karoly f Hidráivá lé a Ügy 1 miniszter éa Bulin Jeuő igazság** ügyi állatr-titkár. Csütörtökön Dunaiöldváron., Pakson és Tolnán-volt gyűlés, pénteken pedig Tamásiban, "Bárányos Károly miniszter beszédeiben kifej tette, hog-á a hfboru folytán a magyar mezőgazdaságát mintegy tizenötmilliárd forint kár érte* Két nemzedék munkája pusztult el a háború során s hog;/ az elveszett értékeket pótolni lehessen, az egész magyar mezőgazda8égi termelést -t-kell -"llltani. Ezt a elit szolgálja" az érdekképviseleti terv megvalósítása s igy született meg az országnak mintegy kétezer községében a tföldmive les ügyi Taná-.s. Közsé'ggazdák fogják irányítani a jövőben a gardák termelését* Szűkség van a mezőgazdaság átállítására azért is, k-ert az öt-tízheldas gazaik külön-külön nem versenyképesek, A helyzet azonban a ókat javult, mert például ebben az évben a vetésterület már nagyobb volt, --int az előző harminc esztendő átlaga. Segíteni kell elsősorban az újonnan földhözjuttatottakon, Ky» - /Folyt.köv./