Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus
1947-08-12 [946]
• 3.947• áugus z tus 12, 22 óra 15 perc 15. kondás. 3ET8C7 evColyara. Ries Ietvcm igazságügywinias tor beszéde Pestújhelyen, /folyt,/ Ni/Mn Ezzel a híreszteléssel szemben az Igazság az, hogy a Jolnt évente jótékony sgol oélokra tízmillió dollárt küld,^ ez az öoszeg a Nemzeti Bankon keresztül jön, tehát semmiféle mellékcsatornán át el nem folyhat•• - *£i szociáldemokrat*-* nem vagyur.lt hajlandók a aemekratikus pártok erejét gyengiteni, .cülön&sen pedig nem vagyunk hajlandók test vér páitunka t gyengíteni. Nekem, aki a fasiszta rezsim alatt mint egyedüli szociolieta katonai védő kommunista elvtársaltat vodtem olyankor, amikor a védőket detektívek figyelték, 'jhogom van megmondani, hagy igenis vonnak elvtársak, akiknek működé oe akadályozza a két párt együttműködését« A két munkáspc'rt a kapitalizmus ellen az ós ztákyn arcot csak mint egy tömog vívhatja meg .és aki a munkás egységet csorbít j a, ,az osztályának :rulój a , így kell politizálni és nem kell állandóan arr°l b.-iszéftni, hogy a két párt fuz-ionáljón, mert nem fogunk fuzionálni, A munkó.segység kérdésében elmegyünk a legszélső határig, a teljes együttműködésig, ugy tekintjük az egész munkásosztályt, mint egy hadsereget, mert tényleg egy hadsereg, de a Szociáldemokrata Pártnak megvan a maga történelmi múltja, megvan a maga tradíciója, megvan a maga elgondolása a szocializmus felépítésére, ezt a oro grammot osakmint önálló oá független patt vívhatja meg, Hagyjuk tehát yezt a kérdést, amely osak gyújtóanyag és nem kiséri á közönség. lelkesedése, hanem csak gun.vos káröröme, Ries István igazságügyminisz ter végül hangsúlyozta, itt az ideje, hogy az elkövetkező választáson a magyar nép végre felismer je saját érdekeit s ugy döntsön, hogy biztosítsa a maga számára a felemelkedést, a jólétet. /MCT/ «• m mm Mistéth és tárfiai a népbirós.ig előtt, Tö E/Ky/tfn A nápbiróság Jankó-tan.'osa kedden egész nap tárgyalta Mistéth és társai bűnperét. Elsőnek a halálraítélt Donáth Györgyöt hallgatta kl tanuképen a Néptiroság. aki fenntartotta, hogy a felszabadulás után le faji alapon állt a^agyór Közösség, Kiss Károly kije-, lentette, hogy a felszabadulás után csak jelentős személyeket vettek fel uj tagokul, A fogadalom szövegében mindig szerepolt a fajiság kídorabóritása, Vásárhelyi Zoltán tagadta az uj vezértanáos megalakulása körüli szereplését, de Kiss Károly a szemébe mondja, hogy tevékenyen résztvett éa javaslatokat terjesztett. elő, Kiss Károly tanú hangoztatta, hogy f 'Horváth János vádlott mar a felszabadulás előtt beszervezett közösségi tág volt Keosteméten* A tanú állítása ezerint Héder Jánosnak Nagy Fereno volt miniszterelnök olyan megbízást adott, hogy gazdasági összefoglaló jelentést készítsen a sz'mára, ifibből a célból a tanú öszszehivta mindazokat a közö sségí" szakértőket, "akik Hédemek útmutatással szolgálhattak* Vince István törvén,-hatósági bizottsági tag részére ugyanosak jelentéét készítettek arról, hogy kik a megbizhato politikusok es kik azov, akiktől tartózkodni kell. Több eredménytelen szembesítés után a főtárgy a" 1- : s szereplői számos kérdést intéztek Kiss Károly tanúhoz, ne jd Jankó Péter elnök a tárgyalás fol. tatását a késő esti órákban szerda reggelre tűzte ki* /MOT/ ' oTszáfloaj Ky . I—-Ám?M/JLLJ ^~y* /