Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-01 [946]

/Bán Antai és Károsán György beszéde a Szociáldemokrata Párt összeveze­ss égi ülésén. 1, folytatás/ D/Sk A stabilizáoiot az egész magyar dolgozé'nóp hsilárd hite vitte si­kerre, így kell lenni a hároméves tervvel is. Az emberek dolgoztak és akartak. Az az ero,. amellyel a stabilizációt megcsináltuk, a népnek élet ereje volt. Ez a ml aranytartalékunk, 1938-ban is ".elindítottak egy beruházási programot, az úgy­nevezett győri programot," amely egymilliárd;pengőt irányozott elő. Ezt az összeget akkor improduktív beruházásokra^ hadicélokra fordították. A aOötahi beruházási program azonban produktív'beruházásokat irányoz elő, nem a háború, hanem a béke céljait szolgálja. Azok a gyárak," amelyek * e terv kereten belül születni fognak, nem a háborút szolgálják, hanem a nép életszínvonalén/,'.; emelését* Természetesen ez a munka nem :30gyverej­ték nélkül. -Mi-a rendelkezésünkre álló anyagokkal; •munkaerővel ós » termelő apparátussal akarjuk megvalósítani ezt a tervet* s három eszten­dő múlva ott ke 11 tartanig hogy népünk életszínvonala, elérje, sőt mégha* ladja az 1938-as életszínvonalat. Ez alatt az ido alatt a nemzet rtunkában kereken mintegy 65 milliárd forintot fog Összedolgozni, Ennek r. feltételezett nemzeti jöve­delemnek mintegy 11 százalékát, valamivel több mint hat ép fél milliárd forintot fordítjuk majd a beruházásokra, "ugyanezen idő -alatt négy és egy­negyed milliárd forintot fogunk jóvátételre és nemzetközi kötelezettsé­gein!: teljesítésére fordítani» A magyar népnek mindezt saját erejéből kell megcsinálnia, A sokat emlegetett külföldi kölcsön nem dörömböl aj­tónkon. /Mi nem idegenkedünk tőle, álláspontunk vele kapcsolatban az.hogy ha f3££/ külföldi kölcsönt kapunk, fel fogluk használni az órsaag javáraily on.kö les önhöz azonban semmiféle politikai feltételeket fűzni nem 3zabad, /Éljenzés/. A hároméves tervvel kaposolatban s onki ne láp jen fel túl­zott követeimenyekkei, Elsősorban a legsürgősebb feladatokat fogjuk meg­valósítani. A mezőgazdasági beruházások terén 76 millió forintot; irányo­zunk elő a Duna-Tisza csatorna építésére ós öntözőmunkála bokra,"" 144 mil­liót az állattenyésztés fejlesztésére, 345 milliót a mezőgazdaság gépe­sítésére, üe milliót a mezőgazdasági szakoktatás ós kisorlétügy ­tökéletesítésére,- A mezőgazdasági beruházások azt jelentik,hogy elindul­tunk egy uton^ amely a magyar mezőgazdaság átállítását jelenti. Magysr or­szágon nincs élet," nines jövő és nincsen'demokrácia haladó parasztság ós átállított mezőgazdasági termelés nélkül. A hároméves- terv keretébon fog a gyakorlatban megvalósulni a falit és város- együttműködése - is* A gyárak munkásai és a műszaki értelmiség traktorokat," ekéket gyárt majd a parasz­tok réanéro, hogy a falvak népe növelhesse termelését* Az eddigi termelés'an^ak érdekében történt, hogy kifizetőd­4§kthasznot, profitot hajtson. A bervsüarü termelés a szükségletek ki­ole" tésebol iMul ki."SíEambavOssziik a szükn^glotekét és azok kielégíté­s óro , ii a 3 unk • /Fo\ t köv./

Next

/
Thumbnails
Contents