Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-10 [946]

h'Cchly Arma beszedő a kap03 vári választói nagygyűlésen, o-Má/linő A Szociáldemokrata Pá^t kaposvári szervezete vasárnap délelőtt választói nagygyűlésf tartott, amelynek szónoka Kéthly Amna, a feloszlatott nemzetgyűlés alelnöke, a somogyvármegyei válasz­tókerület Szociáldemokrata Párti/Vezetője volt, A nagygyűlés-a Városi Szinházoan folyt le, zsúfolásig megtelt nézőközönség előtt. Amikor a függöny felgördült, a• nagygyűlés résztvevői hosszasan ós elegen ün­nepelték i-éthly Annát, ^! ist a ^özabó Berény vérmegyei párttitkár mognyi tójában hangoztat­ta," hogy. a most összeülő országgyűlésnek vissza .kell tükröznie Magyar­ország dolgozóinak akaratát. Együtt akarunk küzdeni a koalióiéval^ - mondotta, A kcalicié eros npártja és ezen túlmenően a munkásosztály legeröoebb pártja akarunk lenni* A hjfcrminsz eléneklése után *ores Anna virágcsokrot nyújtott át Kéthly Annának , I Ezután Kéthly Anna emelkedett szólásra, lelkes ünneplés közbon, levezetőül megindokolta, m'iér.t kellett feloszlatni a nemzetgyű­lést J3 kiírni a választásokat a legnagyobb dologidőben.^Snnek egyik oka az, hogy a mostani választás népszavazás less,arröl, akarjuk-e a hároméves tervet és vállal juk-e a végrehajtásával együtt jár6 áldozato­kat. A másik ok az volt, hogy a parlament munkaképtelenné vált, nem tudott Inalakitani olyan közvéleményt, amely vállalni tudja a tervvel kapcsolatos. átmeneti nohéiisagakat azért, hogy azok elmultával valóban megteremtődjék a béke, jólét, biztonság - az ország dolgozói számára. Se békesség, se jólótetj se biztonsága nem „esz azo.éoan annak, - foly­tatta felemelt hangon - aki a maga hasznos munkáiéval, tevékenységé­vel nem járul hozza a magyar köztársaság életéhes* /Lelkes taps./ A fasianus, a reakció bizalmatlanságot igyekszik kelteni a dolgozók körében, hogy tudják-e vállalni a hároméves tervvel kapcsolatos áldo­zat 0:0a t. Azoknak, akik ugy érzik, hogy nem tudják vállalni az erőfe­szítéseket és a magúk kényelmét csak ugy tudják elképzelni, hogy' más ok az eddigi nyomoraságban maradjanak, tessék felreállnl, mi. majd elvégez­zük a munlcát, , 11 Leszegezte ezután,*hogy a Szociáldemokrata Párt tiszta vá­> lasztájo.kkai akarja megváltoztatni a parlament összetételét. Az államos; tással és a földreformmal foglalkozva jelentettei mi eddig nem szocia­lizáltunk, csak pótoltuk azt, amit az utolsó 5° esztendő alatt a feudál • kapitalista, bürokrata Magyarország elmulasztott; •* * ­Ky. /Folyt .köv,/

Next

/
Thumbnails
Contents