Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-09 [946]

Munkásegység Pécsett és ^aranjában, 0- Ey/Sk . P é e s r o 1 jelentik a ?íagyar Országos Tudósítónak: A "két -műnk'sport pécsi és baranyai vezetői - központi ki­küldöttek részvételével - a következe megállapodást kötötték? A két munkáspárt központi bizottságának kiküldöttei je­lenlétében a bárányavármegyei és peos—városi szervezetek vezetői meg­tárgyalták a választások előkészítésével kapcsolatban felvetődött kér­déseke t«- Örömmel állapították meg, hogy a munkásegység még jobban meg­szilárdult, Megállapították, hogy a reakció minden jelentkező oselfo­gásával szemben teljes együttműködésre van szükség es ezért mind a két munkáspárt utasította összes tisztségviselőit, hogy az esetleg felme­rülő nézeteltéréseket egymás között azonnal tárgyalják meg és minden nézeteltérést haladéktalanul küszöböljenek ki, hogy a legteljesebb egy­ségben léphessenek fel a demokrácia ellenségeinek kísérletezései ellen. [ . y; : /MOT/ ' Az augusztusi beruházások a mezőgazdaságban. 0 Ky./S# Az augusztus hó folyamán a hároméves t ;rv keretébén be­ruházásokra fordlta::id ü 8o millió forintnak több mint egy negyed része szolgál mezőgazdasági célokat, A hároméves terv első évének mezőgazda­sági beruházásai az előirányzat szerint kereken 58b millió forintot tesznek ki, A havi átlag tehát' 48 millió forint lenne / azonban az első hónapban kiadásra kerülő összeg természetszerűen keyesebb, mint a havi átlag, mert ^vannak bizonyos munkálatok, emelyeket augusztus folyamán el sem "ehet végezni, másrészt egy bizonyos időre von szükség, amire a megkezdett munkák olyan méretüekké válnak, hogy nagyobb összegű beruhá­zásokat igén,,-élnek, A mezőgazdasági termelés sajátossága és a termelés időrendi szükséglete szerint a beruházási összeg a gazdasági év későbbi hónapjaiban a havi átlagon felül lesz. Az augusztusi beruházások elosztásánál a főszempont az volt, hogy olyan munkálatokat, indítsanak meg. amelyeknél nagy a munka­erő szükség let, továbbá, amelyek az őszi mezőgazdasági i unkái'a toknál már éreztetik hatásukat, A különböző vízgazdálkodási munkálatokra,mint péld-iul a Duna-Tisza-csatorna és egyéb csatornák építése, árvíz- és •belvízmentesítés, öntözés, stb e 4,3 millió forintot adónk ki augusztus­ban, A mezőgazdasági több terme lés érdekében, műtrágya ellát ásra es a műt rágj'agy árt ás fokozására több mint 6 milliót fektetnek be augusztus folyamán* ' Ugyancsak augusztus folyamán megindulnak az útépítési mun­kálatok,hogy a főútvonalaktól távoleső vidékeket bekapcsolják a közúti forgalomba. Augusztusban 179 kilométer bekötőút épül. Ezeknél a mun­káknál is többezer munkanélküli találhat alkalmaztatást s az e óéiból előirányzott összeg maghaladja a négymillió forintot. /MOT/

Next

/
Thumbnails
Contents