Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-08 [946]

/Do llárrc j teget és ért két és félévi, a rany re j t e ge t ésé rt három és félévi fegyházat kapott egy tankár* Folytatás/ " T<5 Ko/Sk négy és fél kilónyi arany ékszerét ^ hanem a mesébe illő kin­csét elásta*' Mivel sokan tudtak arról, hogy Stelnr.ek hatalmas értéked vannak, lakásának környékén suttogni kezdtek rcla. s igy. jutott tudo­mására a gazdasági rendőrségnek ls a kincsrejtegetés és megindították ellene az eljárást, Steinnék az arany ügy ót is az uzsorab Íróság Roósz-' tanaosa tárgyalta* A vádlott ma ismét elraehetegségot színlelt,, a bíró­ság azonban' azzal vette elejét a már-már kitörni készülő botrányoknál-:, hogy a vádlottat egy padokkal elkerített "ketrecbe'' ültette. Etein az aranyrejtegetési ügyben tagadta bűnösségét és tétova, bizonytalan vá­laszokat adott, Kihallgatták Sohustor tjyulá és Balassa lászló dr. tör­vényszéki elmeorvos szakért okot, akik kijelentették, hogy vizsgálatuk eredményeképpen Steirfc eroMen csökkent be számithat ós ganak tartják, A bíróság a bizonyítási eljárás befejezése után a vádlottat háromévi és - hathónaai fegyházra és 5ooo forint vagyoni elégtétel ,megfizet és éra ítél­te, azonkívül elrendelte a lefoglalt négy és fel kiló arany elkobzéaát< Az Ítélet nem jogerős. /tfO-T/ /táistéth Ibidre és társai a népbiróság előtt, folyhatésJelejét lásd: a • o» kiadásban./ Tö F,/Sk Szünet után Vajda Zoltán fakereskbdő, dr, Somogyi József főiskolai tanár és Zómbéri Béla főiskolai gandnok kihallgatására kerük a sor. Vajda Zoltánt Héder lakís.'n avatták fel a Magyar Közösség tagjá­vá és jelen veit Fáy Aladár "Ital tartott előadásokon,' Somogy i es Zámbé­ry a Parasztszövetségben tartott avatáson vettek részt. 'Bálint Sándor szervezte be a három vádlottat és kedvükért az avató szöveget gazdasági vonathoz su frázisokkal ködösítették el. * L A kihallgat?sok befejezte­vei a tanácselnök a tárgyalást' félbeszakítótto és annak folytatását szombat délelőtt kliens órára tűzte ki, /MOI'/ Megnyílnak a vérmegyei fogalmazói státus összes állásai a községi jegy­zők" olatt« Oö K;.-/Sk Rajk Lészló belügyminiaz ter fendeletet terjesztett a pén­teki o-lnisztertanáos elé, amely a Jegyzők régi vágyát teljesíti. A ren­delet ugyanis megnyitja a jegyzők elótt a vármegyei fogalmazói kar va­lamennyi állását, a kifejezetten ügyvédi képesítéshez kötöttek kivételé­vel, mint a vármegyei főügyész,, alügyesz, árvaszéki ülnök és főlevél­táros.-A belügyalnisz ter a rendelet magyarázó részében közli, hegy a községi jegyzői képesítéssel és alapos gyakorlati tudással rendelkező községi jegyzők elől a vármegyei fogalmazói állasokat indokolatlan el­zárni, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a járási főjegyzői állást a rondalet értemében már e"!'—hetik, /F?\yt »köv,7

Next

/
Thumbnails
Contents