Magyar Országos Tudósító, 1947. július

1947-07-23 [945]

/A 75 yádlottas összeesküvés! bünper,' S^ólytatás,/ íö Kfü/Oné, Mielőtt a népbiróság Benko Miklóst kihallgatta volna, Ölti tanácselnök kihirdette, hogy eÍrendeli a népbiróság az elösotes lotartóstatásban lévő Adorján Inna szíöadlábra helyezését. Ezután Bsnke Miklós kihallgatásí-ra került sor,' B e isnerte, hogy két röpiratot ó szerkesztett,a szerkesztésben senki segítségére nem volt. : Ezután arról vallott, hogy vádlott-társával, Takáccsal még a felszabadulás előtti időben ismerkodstt meg, ar id a felszabadulás után gyatoxux ta­lálkozott, összejővetolókon Vett részt, s ezekun megjelent Takács, • Magyar és Jancsó is. Egy ilyen összejövőtelén vetődött'fel az, hogy Írásban is le kellene fektetni a megbeszélt kérdéseket, így született nog a két röpirat gondolata. Elmondta, hogy Imre Lajost, a Független Ifjúság főtitkárát kérte meg a röpiratok sokszorosítására,; s a munkát . Imr^ el is vállalta. Beismerte,hogy a röpiratokból Takácsnak, Liagy'" ­nak, valamint az Összejövetelek többi résztvevőinek és Péter Emone.: adott a röpiratokból. Az elnök ismertette a két röpiratot, amelyek határo­zót t faji izgatást és gyűlölködést tartalmaznak* /folyt, köv,/ ­Átutazott'Budapesten a görög demokratikus ifjúság Prágába utazó csoportja, o- p/Gné c Szerdán délben utazott át 3ad.v.pősten*i görög demokrati­kus ifjúságnak], az EP01I«-nak öcivon tagu brigádja, hogy résztvegyen a csehszlovákiai világif jusági talál!:ozón ésLidice felépítésében.A bri­gádot a IQe 1Bti-pályaudvaron JTon György, a MIOT főtitkára fogadta, A görög fiatalok felvonultak Budapest utcáin/ lelkesen éltették a ma- * gyardomokráciát és vezetőit, valamint a demokratikus magyar ifjúságot, A brigád vezetője rr.e.':ko.j&orusta Petőfi szobrát, /líO'j?/ '. ',•. M" '* •;••'-•_'':" . "v; '.*• :' ' - .. - •- i . :

Next

/
Thumbnails
Contents