Magyar Országos Tudósító, 1947. július
1947-07-21 [945]
Kéthly Anna a választásokról. lli/Gné. A Szociáldemokrata Párt előadói értekezletet tartott, amelyen Kéthly Anna,"a nemzetgyűlés alelnöko megindokolta a választások szükségess égét, hangsúlyozta, a nemzetgyűlés igen rövid idő alatt "befejezi a választó jogi novella tárgya, lását, s utána a nemzetgyűlés feloszlatásával megkezdődik a választási küzdelem. Kiért választunk - vetette fel a kérdést, A hároméves terv megvalósítása érdekében van szükségünk az uj választásokra, Enólkül a hároméves terv nélkül a magyar demokrácia nem tud megállni a talpán,Az 1945-ös vá- * iaaztások óta a magyar közéletben a politikai válságok sorozata volt, a parlamentben talán egy pillanatig sem volt nyugalom, A két rminkáspárttaL szemben e.gyetlen polgári párt magábanfoglalta a magyar közélet polgári oldalának mindenfajta elemét, egészen a legszélső jobboldalig. A parlamentbe bekerült fasiszta elemek hom3jasztó tevékenységbe kezdtek, Bénították, lassították, sőt'bizonyos esetekben megakadályozták a demoJrratikus törvényalkotást, - Ma a középosztály utolsó küzdelme, hatalmas pozícióharc folyik azokért a kiváltságokért, amelyekben a középosztálynak eddig része volt, A parlamenti csaták ennek a. pozioiőharonak kifejezői voltak, Ha ^ parlamentből továbbra is áradna kifelé az a defetizinus, amelyet a fasizmus képviselői sugároznak -ki,' ez aláásná a hároméves terv végrehajtásához szükséges politikai nyugalmat, A parlamentben •dzószéket kapott a fasizmus és onnan állandóan a demokrácia vélt sérelmeit hajtogatják, A demokrácia harmadik elemétől, amely nélkül nem akarunk élni, o gazdasági demokrácia tó/l ugy irtózna]:, mint az Ördög r. tömjénfüsttől, A középosztálynak az a része, amely duzzog- , ve ós régi urainak vissza térésében bizakodva félreáll, görcsösen ragaszkodik múltbeli kiváltságaihoz,: A magyar demokráciában valóban van jelen egy nivellálási folyama t^ amely elveszi a többletet attól, akinek eddig mint kiváltság, birtokában volt e többlet és hozzáadja ahhoz a semmihez, amely még kevesebb lett a háború következtében. A'károméve3 terv eredményekepen eljutunk odáig, hogy a magyar dolgozónak meglesz az, ami eddig csak a középosztálynak u. meg,' - Válásztunl: azért - folytatta - hogy a hároméves terv végrehajtásához szükséges politikai nyugalmat megteremtsük és a magyar politikai életből kizárjuk azokat, Az iknek jelenléte ennek a gazdasági erőfeszítésnek útjában áll. Választási programmunk nem a szocializmus, programnunk átmeneti. A hároméves'terv legfőbb célja a termelés és az életszínvonal jelentős emelése. Kéthly A n na végül hangsúlyozta, a Szociáldemokrata Párt az első srorban fog állni a ' "választásokat tiszta eszközökkel"-elv megvalósítása tekintetében, /•-OT/