Magyar Országos Tudósító, 1947. június
1947-06-23 [944]
/A Szinházl "parlament" megvitatta a horcnovos színházi torvot.x.ioxytt D/Gné, Révai József felszólalása után Hont Forone ismcrtotto részletesen a Magyar Központi Művészeti Bizottsága által kidolgozott három.évoe színházi tórvot.' E torv célja non abban áll - mondotta hogy olérjttk az 1933-as színházi, szinvonalat, hanem au, hogy másfajta szinházat teremtsünk,- A magyar népbon szunnyadó orők folszabódításával a magyar színházi kultúrát a legmagasabb fokra koll omol-, ni, A színházuk eddigi szűk közönség táborán tul a legszélesebb néprétogokig koll eljuttatni a színházi kultúrát. Pontos követelmény t ovábbájhogy a színházi attvószot no legyen kiszakítva a társadalmi fejlődés vonzáaából,hanom tollason illeszkedjék bolo a magyar nép saját sorsának megjavítására irányuló tevékenységébe, A torv rÓ3zlotoit ismertetve közölte,hogy a terv három óa félmillió forintot irányom elő a szinházak támogatáaára,ebböl ogy, millió forint a vidóki szinházaJt, átszervezését szolgálná, A 3sübvonoió kérdését ugy akarja megoldani, hogy a szinházak ogy előzetes és utólagos azubvenoióban róssosüljonck. Az előzetes szubvonoió á szükséges diszlotuk és jólmozok beszerzésére szolgál, esek az állam'tulajdonát képeznék, do a szin"&4& haszonélvezetében állnának. Az utólagos szubvencióval viszont a legkiválóbb művészi 3zinvonálat felkutató színházakat és a művészi ezonpontból legkiválóbb előadásokat Ós a legjobb színészi teljosltményoket jutalnaznák. Részletesen beszélt ösután a vidéki szinházak uj járj.-, orvos és ének kérdéséről, hangsúlyozta, hogy a történőin! és földrajz? adottságoknak megfelelően a magyar vidéki színészetet csakis az u.n*tájogység-ezinházak nogtorúmtésévol lehet mognontori, Ezek a szinházak ogy-ógy vidéki kultur oontrumban létoeüinénok 03 ogy állandó szint ár su lat nollott két-három társulat állandóan végiglátogatná az illető táj egységet. Bóka László kultuszállantitkát hozzászólásában közölto, hogy a Korxiiuniata Párt által kidolgozott tervvel párhuzamosan a SzoeiáldomoIsrataPárt is dolgozott ki ssihbázi tervot és hasonló torvozotot a közoktatásügyi minisztériumban is elkészitcttck/ Mindkét tervezet rendkívül nagy hasonlatosságot mutat a Komaanist". Párt tovorzotévol, ami termoszetos ls.hiszen a cél közöst a magyar szinház! kultúra minél magasabb szin-aQnalra való omoléso, Somlay Artúr hozzászólásában hangozta tta,hogy Író nélkül nincs erirfház ós a magyar színházak ma várják a magyar iréüL hogy jelentkezzék dareb iáival.' A színházi kultúra fellendítésóből tehát az Íróknak is ki koAl venni a részüket,' minden Írónak és művésznek meg kell éreznie,:.ogy a rfr-abadidg lovogöje végre elárasztotta e:.u az országot, /folyt, köv,/ Ky.