Magyar Országos Tudósító, 1947. június

1947-06-17 [944]

A Sseciáldenrla. ata Párt parlamenti csoportjának jubileuma. Za/ö:ié. A Szo ciáldemokrata Párt képviselői husncnöt évvel ez­előtt jutottak be az akkori magyar nemzetgyűlésbe. Ezt a történelmi évfordulót kedden este C- Köz a lkaim-: zottak S zakó sérve ze t ének székhá­zában' összevont pártnápon ünnepelték, amelyen óriási tömeg vett részt. v­Schif,f Rezső -megnyité szavai .után á pártvozetőség ne­vében BÖhm Vilmos tóéltatta. az évforduló jelentőségét. Hangoztatta, hogy nemannyira arról a huszonöt képviselőről kivan bon.zélni,akik 1922-ben a parlamentbe bekerültokjha - cm inkább azokról a tízezrek— , . rŐl emlékezik, akik a magyar : 'ru: kás satály harcát mar előzőleg is megvívták, visszaemlékezik az Óriási töro-ng tüntetésekre, az intorná­lótábe-rcicra.'börtönökre, mindazokra, akik ennek a haronak harcosai és áldozatai voltak, kincs a világnak még egy munkásosztálya, amely annyi tüntetést, aranyi általamée sztrájkot csinált volna az általa­na választójogért, a nóp Jegeikért, mint a magyar munkásosztály. Mé­gis, amik. r már minden parlamentben ott ültek a munkásság képvise­lői, magyar parlamentben mőg nem láthattuk eket. a világháború előtti uo-lse parlamentben a magyar parasztságnak egy, a munkásaág­nak egyetlen, képviselője som 'veit. A feudális urak ós -nagytőkések vezették azt -az országot ós juttatták kétizben is a katasztrófába, - Az első huszonöt képviselőnk közül - folytatta Böhm Vilmos - tizenkettő ma már nem ól, o nagyrészüket meggyilkoltálOe Felszabadultunk az ellenforradalom urainak terrorja alóli Látnunk kell azonban, hogy az uj helyzetben io odáig fejlőd­nottek a 'dolgok^ h: gy a köztársaság minis zter elnöke ' ás a. nsmzotgyü­les sok tagj . összeesküdött a demokrácia ellen. Ott tartunk,hogy ez r d >:-:okr' cip. • eOn ':l,'b-.n van, a harcot mpp nem tekinthet jük befeje­zettnek. Hazai ellenf rradaImárainknok igen eres szövetségeseik van­nak a nemzőtközi reakcióban, •• Böhm Vilmos ozután a munkasegyoőg őri'ai- jelentőségére hivta fel a figyelmet, hangoztatva, hogy ha a nunko.acgpsőg megtörik, abba belepusztul a demokrácia. Rámutatott arra, hogy a párt hagyciaá­n' rr . 1 sdha nem szabad megfeledkezni, ezek adhatnak eret n további harcokhoz is. Lehettek tévedések, de lényegében .no' a párt volt a forradni"! az -cializmueraik a tábara ós az is marad. A nagy tetszéssel fog .d tt beszéd után ?r pper Sándor, aki az első 3 Zv-ciáidőmokrata kórrviselők kőzött korült'bo a parlament­be, emlékezett vissza a hua.zont évvel azelőtti időkre. A Szociálde­mokrata pártnál: - m,adatta - sikerült akkor rést ütnie a magyar 1 sz­tályparlaróent fokán, megszűnt az urak egyedül válsága, Emlékezett, azokra a harc-Iav., amelyek a pártnak őzt a sikerét moga .lestek, le irta a későbbi Bethleni szavazás-k tőrrerját. Hangoztatta, h gy a nagy­birtok, nagytők., ős klérus szövetsége taszította ezt az országot a fasizmusba, ' v /felyt, köv./ Ky.'

Next

/
Thumbnails
Contents