Magyar Országos Tudósító, 1947. június
1947-06-02 [944]
.^v.u^n reggel akasztják Rédl József m\iBzQr^^ if ~-f^iJ±Jd^^Bnlrov Dénes hely ettoset-. Tö J/Sk Még _194& / okt^j4taaJajlrcletett it életér; a népbiroság Gálf alvy-tanácsa" Rédl József huszonhat éves műszerész bünpere'ben,ak-i-.--a vádirat szerint,az Andrássy-ut 60 szám alatt volt nyilasház nyomozóosztályén teljesített szolgálatot és helyettese volt a bűncselekményei miatt már halálra itélt és kivégzett Bokor Dénesnek. Rédl, mint Bokor helyettese, tömeggyilkosságokban is résztvett, amikor Bokor "kedvetlen" volt, . vagy ' ittas, vállalkozott helyette a kínzásokra és* emberek lemé szári ás ára A nép-bíróság annakidején nagyrészt zárt tárgyaláson hallgatta ki 0 vádlottat és a tanukat, mert olyan cselekményekről volt szó, amelyek részletei nem tartoztak volna a nyilvános^ ságra. A népbiroság annakidején Rédl Józsefet bűnösnek mondta ki a. terhére r°tt valamennyi bűncselekményben és ezért kötél általi halálra Ítélte. Fellebbezés folytán az lM ay a üéphiróságok Országos Tanácsa elé került, ahol Téglás István elnökletével tárgyalták* A KOT helybaa hagyta az elsőfokú Íteletet s elutasította Rédl Kegyelem iránt benyu* tott kérését is. Az iratok visszakerültek a népbiroságra, közben azon ban Rédl József védője újrafelvételi kérést nyújtott be. Ilyen előzmények után hétfőn hirdette ki Gálfal vy István dr. tanácselnök -Redl- előtt a KOT elutasító végzését, majd ezt követően ^a né pb Írócég Hollós Olivér dr. elnökletével kezdte m meg az u^ra'felvétel tárgyalását. 1 A népbiroság Rédl József újrafelvételi kérését elutasította s Így a jogerős ítélet végreaa jt hat óvá vált,- Ennek ér^ leimében Rédl Józsefen ke dden v reggel 0 Markó-utcai fogház udvarán a halálos Ítéletet végrehajtják.- /MtT/ Jövő héten hirdetnek Ítéletet a kiskunhalasi vérengzés vádlottjai ügyébor..Tö J/Sk Pálosi Béla dr. elnökletével hétfőn folytatta a né-obiróu'g Kósa István, Németh G»-. Imre, Ambrus István, Vörös Bárányi Pál, PC-I'--'YÍ Rezső és Rajz Endre kiskunhalasi lakosok bűnügyének tárgyalását, akik a vádirat szerint részeséi vcltak annak a vérengzésnek,amikor a kiskunhalasi állomáson mintegy 2oo munkaszolgálatost gépplszjallyal lemészároltak. A népbiroság a hétfői napon tanuk it hallgatott ki, ezt a keddi napon is folytatja, de elfogadta egyben a vád ás a védelem bizony itáskiegészitésl indítványait, ugy hogy "Ítéletre* előreláthatólag csak a jövő héten kerülhet sor. Az ügyóos indítványára nő. -ny tanút újra megidéz a népbiroság, mert ezek nyomozati és főtárgya lási vallomásai között éles ellentétek mutatkoznak s alapos a gyanú arra, hegy hamis tanúvallomást tet-.tek* /MOT/