Magyar Országos Tudósító, 1947. június

1947-06-14 [944]

A n unkaspártok funkeipnáriusainak értekezlete a hároméves tervvel kap-­caclatban* , áíi/ák • A li a syar Kommunista Pírt és a Szooiéldenoicratt-. • párt érte­kezletre* bayta össze a megyék és varasok munkáspárti vezetőit, valróáint megyei és városi funkcionáriusait, hogy közösén 'besz§1iák meg a mirWsz-' tertanáss által-már elfogadott héttDraéves terv végrehajtás: nai< kérdéseit. Az értekezleten Szurdai István elnökölt, aki hangoztatta, hogy ez az értekezlet az első, de remélhetclegnöm az utols 0 a*ll:alom # amikör a Szociáldemokrata párt és- a llagyar ^o-maunista Párt funk&Aoná­riusai közösen megbeszélésre ülnek össze, • . Ezutári Rajk László belügyminiszter.mondott nagyobb beszé­det, üdvözölte a szociáldemokratákat és rámutatott, hogy nem volt álma az ut, amig eljutottak odáig, hogy a ninisstertanáco megssavazhatta a hároméves tervre vonatkozó javaslatot, utalt arra, hegy a terv körül erős harc folyt a demokrácia és a reakció, erői között,-Á két munkáspárt már hetekkel Hagy* : e rmcék űzőiméinek leleplezése előtt kijelentette, hogy a kisgazdapártban nemosok kettős politikai vonalvc zetéa történt,, hanem gazdaság:! összeesküvés szálai is szövődnek a demokráci; ellen. Amikor a ke-enunista párt a maga hároméves tervét megalkotta, majd köz­vetlen utána a szociáldemokrata•párt is létrehoztál} tervét és ezeket a terveket egyeztette \ nemzet1 ? a rasztpárt tervével, kidoült, hogy a ' kisgazdapártnak, mint legnagyobb• kormanyzo pdrtoak, nem volt programja és ezért szabotálta is a pártközi értekezletek -megkezdésát. » Később az is kiderült ; hogy a kisgazda-;'.rí nyírnia akart' Ilyen programot k ne * akarta, hogy ^zamotvetve belső erot-:rtalakainkkal,' ao-zzíf cg junk a dolgozik élőt színvonalának felemeléséhoz*, Az olyan nemzet, amely gazdaságilag nem rendelkezik önál­ló.bázissal, ki van szolgáltatva ás idegen nagykapita. 11 sta hatalinak já­rószallagjána]:. Ez volt M a gyarorszá- tragédiája - egészen a felszabadu­lásig. Emiatt lett Ikgyarorszá járo«zallagja a Habsburg-ház no11tiká­rának és később a Hitleri politikáénak. Hft nemzeti szabadságot és függet­Lensést-t. akarunk, ebes arra van szükség, hogy a. magyar nép végi 1 .: önálló, gazdasági bázist építsen 3:1 magának. A'reakcic tidztában van 'azzal,hogy ha erve a keimig és erőteljas lépesre határozzuk el magunkat, akkor egyszersmindtnkörra elbeszíti annak kilátását, hogy raégegyozer vissza­terhesonok az c összes privilégiumaik. A Msgazdapáreba beférkőzött reakca:,é:k meg akarták aká-^ dályozni, hogy ilyen önálló gazdaaági politika kiépüljön os Hagy ^oren'oék' ezért szabotálták egy orogr..:: kid:-lgo'ásását. £ " • /Folyt, köv./ ''•-f' ,-á'vg-,.g^ á • ' • ,. •]

Next

/
Thumbnails
Contents