Magyar Országos Tudósító, 1947. június

1947-06-11 [944]

1 94T. júni us 11,. 12 óra 10 perc Jeladás ^IX.évrQlyaa Ortutav Gyula kultuszminiszter nyitotta meg a Pázmány Péter egyetem Angol intézetét /2,folytatás/, 3g/M '"" Az egyetemi hallgatóság nevében Somo zyi- Kiklóc bu»suzot't Yolland profesazofctól, hangoztatva, hogy az .egyetemi, életnek olyan formáját Vezette be, amelyben a hallgatóság problémáit- szab^dpn vitat­hatta meg tanáraikkal, E*zzel a felvilágosodott kritikai szellem honoso­dott meg közöttük, • V MeNab őrnagy hálás köszöneteit mondott Yolland professzor na azért, hogy a diákok generációit nevelte fel és tanitotta', Az üdvöz íö Szavaiéra magyar és angol ny elvon válaszolt Yolland Artúr professzor , Hangoztatta, mindent mégtett, ami .emberileg jfcekctsegms volt, hogy kötelességét teljesítse. Az emberi vé-ősségből elkövetett mulasztásokért és m soknak*szándék nélküli me-bántasáért bocsánatot kér. Hangoztvtta, nem bánta maq, hogy itt maradt 1%gyaror­szágon és az öregkor nemcsak pihenést, hanem' alkalmat is jelent ujabb munka elvégzés érc, Hajnal ! a tváa. dékén záró R zavai után Q-rtutay Gyula kultuaz­- miniszter és a megjelentek megtekintették az Angol Intézetet, /KOT/ Kiért nem építik ujjá házaikat a p'érzintézetek. o p/llné A Magyar-' építési és közműnkaügyi minisztérium sajtóosztá­Az ópités- és'kozmünkaügyi m.ir.iszt ;riu:aot erősen foglal­• koztetja az a kérdés, mimépen lehetne a ágánbókét'az eddiginél fó­; kozettabb mértékben boka macIng az építkezésekbe, illetve, "hogyan .lehetne a magmátokat rábirui- ári a, hogy legalább az újjáépítés mun­kájából kellé ..értékben kérjen reszt. ? A ..erdés természetesen nem egyazorü -s főképen nem könny*ü, mert az építési minisztérium" a lehetőségekbez képest tartózkodni ki­van minden kényiszer jellegű intézkedéstől. ~ r ' Ezzel kapcsolatban megállapítható, hogy az épitési. minisz- ' tóriumba s'-amms j./l,.ntés érkezett, melyek szerint egyes közületek és pénzintézete' /Pénzikt -zcti Központ, TÉBE, BIOS'-.-, GYOSZ., stb./ illet­1 ve tagintézotei hé borús kérő kft szenvedett bérházaik t és munkás lakó­telepeiket, vagy egyáltalán nem, vagy csak részben hozatták helyre. Kj.vel errt vonatkozóan nem állnak rendelkezésre mm.bizható adatuk, • az épitési imiszérium legutóbb magukhoz az érdekelt intézetekhez-' fordult, ho g tisztázza e. helyzetet. • ' J-V'-Osak sórált házak lakóinak, bérlőinek érdekeit kiván­ja az építésügyi minisztérium védem, hanem a háztulajdonos intéző- • , tok jél4'elfogott magánérdekének szo-m eltartásával a nagy építőipari eiunka--^Ikülisegan is* segíteni kivan. /áüT'/ TI

Next

/
Thumbnails
Contents