Magyar Országos Tudósító, 1947. június
1947-06-08 [944]
A- szociáldemokrata párt kecskeméti parasztkongres? zusa, /fíolytatns./ 0 P/H". : f ,.,..", 3Z6T t a mezegazdaság* népesség szociálpolitikai kérdéseiről es megállapította, hogy a rau.lt rendszerben a földmunkások csak fizette..: á szoci lis ala:.okra, de ellonszolgáltc tást sohase':: kaptak* A szociáldemokr-e ta párt követeli, hogy mindenkit biztosítani kell, aki aezöaazéassrl minkét vállal. •" ' • Széfig Imre nemzetgyűlési képviselő foglalkozott a belpolitikai helyzettel és az összeesküvéssel kapcsolatban a következeket mondotta: " g - Bel és külpolitikánk két vágányon haladt. Az yyiken őszinte és becsületes'munka folyt. A dolgosén felégettek maguk mögött minden hidat, ami a'nulttal összekötötte őket, csak elére-nercek és a jövőért'dolgoztak, A másik tábor hátra kac,intett, szigorúan vigyá- , zo tt erra, hogy mikor lépi át a határt, hogy a szerintük vár.azatérc' urak megbocsássanak nekik, A külpolitiká'b.-n is két vonal uralkodott. Az ' gyik a hivatalos a külügyminisztériumban, a. másik a namh'ivatalo s, ; amelynek képviselői -hyilt.-.n ki'Utak ••. vonal mellett, de ta tokban ellen-; voltak. Azt hitték, hogy idegen szufony seritségével visszaállítják a régi rendet;. Azt rem'ítók, hogy a nagyba t • laak összevesznék és ujabb háború ksz» Nem bánt.'k volna, 'ha a fél va l-..g' e lpus ztul • Ikgy F e reno és V^rgá Béla erre* az útra lépett. E s most elmenekültek a fo- • lolössóg elől, Szegedi n a ssák követ fáit, hogy be nyo dalom "lesz a magyar ügyben és az Egyesült Államok megszakítja velünk <n di-ple láciai viszonyt. TévedettAmeriki már másnap közölte, hogy elküldi követét Budapestre, h 0 ke 11 vonni a tanulságot. Kérdés, hogy a becsapott paraszt L tömegek ujjá tudják-'; teremteni pártjukat ée mik lesznek a vezető' 1 ::, A szociáldemokrata párt, amely -először fo; lakkom tt á föld néP éne!; eroblémáival, kinyújtja kezét a e.re'sztaa felt és hívja a becsületes épitŐ arunkéra. /kOT/, Rajk László és karosán György beszédei lénken* • * Za/llm Makóról jelentik a Magyar Országos Tudc p itónak: A munkáspártok Vasárnap k a kón randkivül nagy érdeklőd és sal • kidért nagygyűlést tartottak, amelyen , mintegy 15,000 főnyi tö) -.eg' jelent meg. Egész Csanád vármegyéből felvonultak a kié;-, aiunkáspár-t zászlói rlatt, kogy meghallgassák Rajk László belu.ggminis.-ter SEB lí a rosán. CfT-örgy, a Szociálde Ar >irrata pírt f ő 111 kár he ly e 11 e a e beszámolóját a belpoliti: ál helyzetről A ter^eg felvenulé sa ut'ha Kiss Jgno3 főispán nyitotta meg a gyűlést, majd Rajk, László helügyminisster szólalt fel, Megállapította, !• ogy a Dinnye .-. kar :ka-mg. aiegalaá'ul'-. sé val a fel szabad^ lás -'éta Magyar ozszá• ot ért -legsnlyosabb politikai válság oldódott eg, Eizoly-ari -gyorsan történt, hogy mire a. v'ls'gnak a hire - elérkezett a falvak dolgosé népéhez, már tul is vp ltu.nl: 'mindenen. Ez azonban nem. jelenti azt, kogy a veszély nem volt olyan, koecly, %pen ellenkezőleg, H a ngsulyozno:i kell, - folytatta a belügyminiszter - hogy y-• e zé lyo tetv . volt a :a "-'yar nép f ügf etlenségo és szabadra rs, veszélyeztetve vei., a földreform^ és a de-zioicráci mindén v.: vmánya, inga a mam--ar köz társ -.ság fennállása.* , " , ' /Folyt, köv./ ' ;